Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A vaskos tanulmánykötet egy folyamatban lévő kutatási projekt első komolyabb reprezentánsaként lép a tudós és a laikus közönség elé egyaránt. Mivel a történelmi régiségek a szűkebben vett történészközösségen túlmutatnak, a jelen kötet, amely egy izgalmas időszak, a középkor végi és a kora újkor eleji magyar királyi udvarokat járja alaposabban körbe, a művelt közönség részéről is érdeklődésre tarthat számot. A HUN-REN BTK kutatói által feldolgozott források fényében új eredmények láttak napvilágot, ami a királyi és a királynéi udvarok belső működésmódját érinti. A szerkesztői előszóból megtudhatjuk, hogy a kötet egyfajta felvezetésként szolgál a projekt következő jelentős vállalkozásához, egy a korszakra vonatkozó életrajzi lexikonhoz. A nevezett előszót követően három tematikus egységet találunk, melyek közül az első a magyar királyi és királynéi udvarok szervezetével és személyi összetételével foglalkozó tanulmányok gyűjteménye. Az első részbe felvett tanulmányok kronologikus rendet követnek, így a középkor végétől, Hunyadi János udvartartásától egészen a Mohács után kialakuló új rendig tart a bejárt történeti ív. Legyen szó Beatrix királynéról, a ruténekről Mátyás udvarában, valamint a lengyel és a magyar udvar hasonlóságairól és kapcsolatrendszeréről, a témákat új források bevonásával alaposan feldolgozták a kutatók.

Királyi házunk népe

Borító ár
5 900 Ft
Aktuális online ár
4 720 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789634164463
Egyéb szerzőség
Neumann Tibor (1978-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2024
Méret
713 o.
Kiadó
HUN-REN BTK Történettud. Int.
Cikkszám
3001087781
Alcím
királyi és királynéi udvartartás a középkor végén
Sorozatcím
Magyar történelmi emlékek. Értekezések ; 2063-3742

Darabszám