Szegő Iván Miklós történelmi monográfiája kijózanító erővel, s egyben megkérdőjelezhetetlen szakmaisággal mutatja be, hogy a magyar társadalmi elit milyen ordas hibákat vétett a huszadik század során, s hogy döntéseik hogyan befolyásolták az ország gazdasági és társadalmi devalválódását, megágyazva így a rendszerváltást követő újautokrácia kialakulásának. A szerző a magyar politikai elit döntéseit hasonlítja össze a tárgyalt időszakban (1945-1990) a finn elit képviselőivel. Arra keresi a választ, hogy a huszadik század elején még a Magyarországhoz képest is elmaradott Finnország, hogyan került fel a világ gazdasági térképére fél évszázad alatt, hogyan lett egy korábban a félperiférián tengődő államból vezető gazdasági erő, a liberális demokrácia és a jóléti állam szimbóluma. Szegő arra jut, hogy amíg Magyarországon a politikai elit rendre az ellenzék elfojtásában, a nemzetiségi és vallási alapú diszkriminációban látta a hatalom megtartásának kulcsát, s ha egy újabb történelmi kataklizma a korábbi ellenzéket segítette a hatalomhoz, akkor ugyanez folytatódott, addig a finnek egy ötpártrendszeren alapuló, a társadalom majd minden rétegét kellő arányban képviselő rendszert dolgoztak ki, ahol a kompromisszumnak, illetve a fair play-nek jóval nagyobb szerep jutott és jut a mai napig, mint hazánkban.