Bakucz József (1929–1990) költői pályája a nyugati emigrációban bontakozott ki; „száműzött költő” volt, abban az értelemben is, hogy olyan sehová be nem sorolható alkotó, aki egyszerre egyetemes és nemzeti, afféle állócsillag a 20. századi magyar líra egén. De ha mindenképp rokon életműveket kell meghatározni, akkor pályakezdésére a Nyugat és az Újhold hagyománya volt hatással, a Kosztolányi-féle szépségeszmény, azután Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János lírája említhető. Később jócskán eltávolodott e vonulattól, és az észak-amerikai Árkánum folyóirat avantgardista köréhez (András Sándor, Kemenes Géfin László, Vitéz György) közeledett, illetve rendszeres kapcsolatot tartott a párizsi Magyar Műhely alkotóival (Papp Tibor, Nagy Pál, Márton László, Parancs János) is. Így megérintette a nyelvi kubizmus, a vizuális művészetek hatása, a szürreális látásmód és a konkrét költészet nyelve. Ez a már-már meghatározhatatlansághoz vezető sokféleség úgy írható le röviden, hogy Bakucz József költészete az intellektuális tárgyiasságtól a mitologikus szemlélet felé haladt; előbb az újholdasok lírája volt rá nagy hatással, utóbb a Magyar Műhely szemiotikája, amely Bakucznál talán kevésbé a képszerűségben, inkább a mitologikus látásmódban nyilvánult meg. Hegedűs Mária rövid bevezetés után Bakucz két verses kötetének (Napfogyatkozás, 1968; Kövesedő ég, 1973) anyagát elemzi, majd önálló fejezetet szentel a ’80-as évek Bakucz-költészetének. A kötet legterjedelmesebb részében a posztumusz megjelenésű Megalit (199423139) című kötet anyagát analizálja; ebbe a költő 1985 és 1988 között keletkezett ciklusai (Illuiminációk; Apokalipszis; Acid rock; Labirintusok; Judit könyve; Párbeszéd; Fantom pacific végtag) kerültek – ezt elemzi a szerző, mint Bakucz legtermékenyebb korszakának alkotásait. Hegedűs Mária aprólékos műelemzések sorával rajzol pontos képet e költészetről, amelynek fő jellemzői: az átütő érzékiség, a vizuális gazdagság, a mély tárgyi tudás, a részleteket föltáró, egyszersmind bonyolult szövegstruktúra, a gyakorlatias életfölfogás és életszeretet, valamint a győzni akarás kisugárzása. Bakucz minden könyvének maga tervezte a borítóját, és minden kötete megszerkesztett műegész volt, olyan, mint egy élő bolygó, „mások számára is elérhető föld”. Lenyűgöző nyelvi gazdagság jellemezte verseit vagy képszerű alkotásait, mély értelmű és komplex volt a nyelvhasználata, amelyet az idegen nyelvi hatások nem rontottak le, inkább fölfrissítettek. Hegedűs Mária tekintélyes mennyiségű szakirodalom fölhasználásával és a maga műelemzéseinek sorával ad képet e költészetről. A Bakucz-művek bibliográfiájával és a szakirodalmat föltáró jegyzékkel kiegészített könyv ugyan nem monográfia, de jóval egységesebb és kerekebb mű, mint amit a címe – Kalandozás Bakucz József költészetében – sejtet; a 20. századi modern magyar líra iránt érdeklődők fontos olvasmánya. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"