In memoriam kocsiszekér

A Tinta Könyvkiadó kellemes és szép kötettel adózik egy letűnt világ rekvizítumának, a lovaskocsinak, sőt a hozzá fűződő érzésvilágnak is Keresztes Zsuzsa festő-grafikus, képzőművész régi szekerekről készült, finomvonalú rajzai alapján. Hasonlatként eszünkbe juthat a legendás Huszárik Zoltán 1965-ös Elégia című, rövid filmetűdje, melyben a lovakon keresztül költői módon, csak zenei aláfestéssel érzékelteti az emberi kultúra egy fontos korszakának lezárultát. Elég csak elolvasni a Szekér a ravatalon című írást, hogy a nosztalgia életre keljen. A könyv megszületése kicsit szembe megy a hagyományos összeállítási sorrenddel, ugyanis először voltak meg az illusztrációk, melyekhez a szerző íróbarátaitól kért és kapott „szekérmeséket”, történeteket és néha fájóan igaz néprajzi-történelmi hátteret is. Hiszen tudjuk, hogy az egyetlen magyar szó a kocsi, amely a Komárom megyei Kocs község nevéből átment a legtöbb nyelvbe coche, cocci, kutsche, coach, kush vagy kochy formában.