Az utószóban a fordító, Lövétei Lázár László fejlődésregényhez hasonlítja Doina Ioanid verseskötetét. És valóban, a főbb műfaji ismérveknek meg is felel a mű: a prózakölteményeket olvasgatva lassan kirajzolódnak előttünk egy személyiség egyre határozottabb körvonalai, egy bizonyos tapasztalat, lelki- és mentális állapot kialakulási íve és fázisai, megtűzdelve a költőnő megannyi, mélységesen személyes, minuciózusan ábrázolt élményeivel. Témaként igazi klasszikusok foglalkoztatják - a szerelem, a halál, ezek érintkezési és különválási pontjai, az idő nyomása alatt kíméletlenül változó női test és karakter, az emlékek és hangulatok géniusza -, ám ezeket nem a tradicionális líra eszközeivel manifesztálja. Írásai nagyrészt fél oldalnyi terjedelműek (de akadnak közöttük egészen kurták, és szinte novella-hosszúságúak is). Naplórészletek, visszaemlékezés-töredékek, emlékek, különféle történetek átiratai, pillanatképek - ezek lírai lenyomatai Ioanid költeményei: "Mindenütt kerestelek. Elhagyott házakba nyitottam be, küszöbről küszöbre jártam utánad. Úgy kerestelek, mint egy fejvesztett kakukkfióka. Vakon kerestelek, míg ujjbegyeim el nem tompultak, sok-sok lucskos reggelen át. Megállás nélkül kerestelek, anélkül is, hogy tudtam volna róla. De te már egy másik férfi vagy." A kötetben hét ciklusnyi írás kapott helyet: a címadó szakaszt követi az Utóirat, a Magányos hasak könyve, a Félidő, a Levelek Dumitru Tatusnak, a Sündisznó-szelídítő ritmusok és a Varratok. A mű a kortárs román líra legjavából kínál ízelítőt, ennek tükrében ajánlható minden vájtfülű olvasónak. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"