A József Attila-díjas Nagy Gábor igazi poeta natus, azaz született költő, akinek a versbeszéd az anyanyelve. Bár korábbi, az ezredforduló előtti munkáit szereplíraként tartotta számon a kritika, e kötetébe jobbára alanyi versei kerültek, azok, amelyek családjáról és önmagáról szólnak. Sajátossága, hogy kendőzetlenül beszél felmenőiről, rokonairól, ismerőseiről, és többnyire kötetlenül; szabad verseit azonban a mesélő attitűd, a sztori epikus lendülete dinamizálja. Költői sajátja, hogy a lírai narrációba monológbetéteket illeszt, így érzékeltetve, mit mondott annak idején a nagyapja, a nagyanyja. Verseiben vidéki gyermekéveit idézi föl, a falusi környezetet és életmódot megérzékítve (Dunyha; Udvar; Szomszédság; Napos csibék; Galambdúc).