Simor András közel hat évtizedes költői pályáján az 1970-es években lehetett megfigyelni azt a változást, amelynek következményeképp munkásságában megjelentek a gúnyos, szarkasztikus, groteszk darabok, olyan versek, amelyeknek alapvető életérzése a csalódottság, a kiábrándultság, a hol rezignált, hol indulatos keserűség volt, ám ezt a borút a szerző némiképp oldotta, ellensúlyozta iróniájával, öniróniájával, stílusát tekintve pedig nyelvi és rímjátékokkal. Most egész kötetet állított össze fanyarul szatirikus vagy dühödten elkeseredett és alapvetően a rímfajtákkal operáló verseiből. E darabok túlnyomó többsége a rendszerváltozás utáni magyar életet bíráló, bizonyos jelenségeit kipellengérező, az élet kisebb-nagyobb dolgait kritikusan szemlélő mű, és ugyancsak számos a szerző öregedésének, elmagányosodásának diagnózisa, a maga sorsának könnyes-mosolyos megéneklése. A versek műfajait tekintve legnagyobb hányaduk alkalmi vers, gúny- és bökvers. Vagyis Simor András úgy kesereg fiatalsága és a szocialista rendszer elmúltán, hogy közben fanyar humorral vagy engesztelhetetlen dühvel fordul a jelen felé. Magánéleti és közéleti vonatkozású csalódottsága a formákkal, a poétikai eszközökkel való játékos bánásmóddal jelenik meg verseiben. A kis bravúrok alapvetően kétfélék: vannak, amelyeknek leírható üzenetük van, és vannak, amelyek formalista nyelvi játékok, versbeszéd-trükkök, ilyen például a Dalocska: „Csemő, Csemő, / vén csecsemő, / Éva ríme, / nőrím, hím-e”. Ugyanakkor számos verse keserű humorral szól a közeli múlt és a jelenkor eseményeiről, vitatott kérdéseiről, közéleti problémáiról, a politikai polémiák tárgyáról, mint a Hungary is: „Városliget, fatönkliget, / hány illemhely épül, kinek? / Cella-ország, benne küblik. / Aki szegény, kiseprűzik”. A politikai mondandó pamfletre jellemző túlzó ábrázolása néha egészen eksztatikus kitörés formáját ölti (Átok). Akár a múlttal (Emlékeztető; Haragos négysoros), akár a jelen kérdéseivel foglalkozik (Gyöngyöspata; Bunda), rendre a nyers indulat vezérli, amely többnyire a hajdani marxista sztereotípiákban, mozgalmi sablonokban ölt formát, nem egyszer egészen végletekig ragadtatva el magát, mondjuk, Számuely Tibor akasztásainak visszakívánásig menően (Haragos négysoros). Sokkal érdekesebbek a nyelvi leleményeket, játékos poétikai megoldásokat, rímjátékokat mutató darabok, amelyek szinte példatárát alkotják a hím- és nőrímnek, a kecskerímnek, a kínrímnek, az asszonáncnak, olykor a ragrímnek, és műfaji tekintetben: a parafrázisnak, a bökversnek, az aforisztikus kétsorosnak, az epigrammának, a gúnyversnek, miközben szemléletes bemutatót tart abból, hogyan lehet játszani a magyar nyelvvel: „Mire várok, mire várok? / Varjú a vers, károg, károg” (Évának 2.); „Hol a múlt, hol a múlt? / Hamar bealkonyult. // Tegnapi életem / hiányzik énnekem” (Ima). A rímes játékok kötetének felhőtlen élvezetét kétségtelenül zavarja a sokszor erőltetett, sokszor bántóan indulatos és csaknem mindig árnyalatlan politikai motiváció. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"