Simon Róbert, a kiváló iszlamista korábbi műveiben minuciózus módon tárta fel és ismertette meg olvasóival az iszlám történetírást (201909026), illetve a politikai iszlám elméleti és gyakorlati oldalát (201610027). Simon Róbert minden könyvében arra törekszik, hogy egyrészt kontextusba helyezze a fontosabb, iszlámhoz kötődő fogalmakat és jelenségeket, majd azok értő hermeneutikai elemzését vigye végbe. Hasonló elveket követ legújabb könyvében, amely a filozófiatörténet sajátos korszakával, az iszlám filozófiával foglalkozik. A szerző kitér az iszlám filozófia kialakulására, a bizánci kapcsolatokra, valamint az antik szerzőkkel kialakított sajátos helyzetére, amely retrospektíve szemlélve unikális státuszt biztosított a muszlim szerzőknek, lévén a görög bölcseket kommentáló munkáik révén ők váltak az antik tudás és a középkori keresztény Európa szellemi élete között átívelő tudástranszfer letéteményeseivé. Könyvének nyitó fejezetében Simon Róbert a filozófiáról elmélkedik általános jelleggel, majd a muszlim filozófiai gondolkodás jellegéhez fűz értékes kommenteket. A következőkben a Platón- és Arisztotelész-recepcióról olvashatunk az iszlámban, az újplatonizmus felíveléséről.