A Németországban élő magyar történész kutatási területe a transzilvanizmus története, azé a sajátos erdélyiségé, amely a Monarchia idejétől a Trianon utáni Nagy-Romániába átvezető időszakon át az impériumváltásokig meghatározta az erdélyi magyar politikai elit és értelmiség bizonyos részének gondolkodását. E sajátos pozíció Trianon után egy látszólag feloldhatatlan dilemma elé állította a transzilván eszmét hirdetőket: hűnek maradni a nagy-magyar eszméhez, de közben reálpolitikusként Bukarest felé tájékozódni. A jelen tanulmánykötet szerzője a transzilván eszme és annak konkrét politikai és kulturális megvalósulási módjainak feltárására vállalkozott – a tárgyalt korszak 1867, vagyis a kiegyezés és 1945, vagyis a második világháború vége közé esik.