A magánkiadásban megjelent kötet műfaját tekintve olvasható regényként, vagy laza novellák fűzéreként egyaránt. A történetet mesélő, idősödő férfi múltba tekintő emlékezése összekapcsolódik a jelen időben megélt napjainak vallomásos hangulatú önelemzésével. Az eltérő betűtípussal szedett részek mintegy „felelgetnek” egymásnak, amikor múlt és jelen egymásba fonódásával alakítja, formálja történetét a szerző. Az elbeszélő a regény elején tizenhétéves, gimnazista fiúként „lép színre”, amikor arról mesél, hogy az osztálykiránduláson milyen boldog volt, mert szerelmével már előre eltervezték, miként ölelik majd egymást az első szerelem semmihez sem hasonlítható, felszabadító vágyával. Amikor mindez megtörténne a fiú hirtelen „retirál” és három szót mond kedvesének, „nem szabad Kicsim”. A lány zokon veszi az „elutasítást”, holott koránt sincs erről szó, inkább valamiféle lappangó ijedségről, amely visszavonulásra készteti a lányért felelősséget vállaló, becsületes srácot. Ennek a következményét azonban egy életen keresztül viseli. Bár jönnek, mennek életében a nők, az elsőt, az igazit képtelen elfelejteni. A történet előrehaladtával kiderül, a férfi már túljutott legszebb évein és éppen egy kórházban, gyomorvérzés után, ágyhoz kötve fekszik. Részvéttel, szánalommal figyeli az idősebbeket, vígaszt a kedves és csinos ápolónő mindennapi megjelenése jelenti számára. Az elbeszélő felméri, hogy rendelt ideje egyre jobban fogy, de be nem vallott, titkos vágyaiban azt reméli, a valamikor kedves talán egyszer belép majd az ajtón. Amikor ez megtörténik, már testben és lélekben is eloldozódni látszik az árnyékvilágból és ekként nem jöhet létre az olyannyira vágyott találkozás… "www.kello.hu © minden jog fenntartva"