A regény a tiszaeszlári vérvádper egészen sajátos nézőpontú földolgozása. Ismert, hogy 1882. április 1-jén eltűnt a 13-14 éves, református vallású, Solymosi Eszter nevű cselédlány. Az eltűnése után szinte azonnal futótűzként terjedt el az a hír, hogy a községben a pészah megünneplésére összegyűlt zsidók gyilkolták meg, mert – a korabeli hiedelem szerint – keresztény szűz vérével készítették a maceszt. A lány eltűnése hatalmasra duzzadt antiszemita hisztériát váltott ki az országban, még a Parlamentben is interpelláltak az ügyben. A Nyíregyházán lefolytatott eljárás koronatanúja Scharf (a regényben Spitz) Móric volt, a tiszaeszlári zsidó imaház templomszolgájának a fia, aki terhelő vallomást tett a falu zsidóira, mondván, ő a kulcslyukon keresztül látta a cselédlány megölését. Móric akkor is kitartott a vallomása mellett, amikor kiderült, hogy erőszakkal csikarták ki belőle, de még akkor is, amikor a Tiszából kifogták egy fiatal lány holttestét, de azon nyaki vágást az orvos szakértők sem találtak. Márton László fiktív környezetbe helyezi megváltoztatott nevű szereplőit, és a történetet Spitz Móric történetévé transzponálja. Ismert, hogy Krúdy Gyula (A tiszaeszlári Solymosi Eszter.1931) és Eötvös Károly (A nagy per, 1904) is foglalkozott az üggyel, viszont kevéssé ismert, hogy még a per lezárulta előtt, 1882-ben megjelent egy könyv, Kászonyi Dániel pamfletje Solymosi Eszter. Tisza-eszlári véráldozat címmel, és ebben az olvasható, hogy a kis Móric fülig szerelmes volt a cselédlányba, és hamis vallomásával az ő halálát akarta megbosszulni. A fiú szemrebbenés nélkül vallott apja és hitsorsosai ellen, magatartása valóságos lélektani rejtély. Márton László épp a fiú lelki működését, zavartságát, túlfűtöttségét vizsgálja, próbálja hazugsága indítékait megfejteni, miközben alapvetően Eötvös Károly és Krúdy Gyula könyveinek nyomvonalán halad. Mindezek alapján úgy véli, hogy fölfokozott helyzetekben a kitaláció (vagyis a vérvád) kitalációt szül (hamis tanúzás), kivált, ha egy szexuális vágytól túlfűtött kamaszról van szó, aki ráadásul a maga identitását illetően is zavart. Hiszen úgy jellemzi magát, mint aki nem zsidó, nem is keresztény, hanem „a vármegye tanúja”. Ám nemcsak Spitz Móric a hamis tanú, hanem az író magát is annak tartja, hiszen senki sem – ő sem – tudja, mi is történt valójában Solymosi Eszterrel. Így kettős hamis tanúskodásról van szó, ami tovább fokozza a regény szövegének iróniáját, az író kaján szarkazmusát. Márton László végül is a 20. századi zsidó sors tapasztalatával állítja, hogy ugyan Solymosi Eszter ügyében semmi sem biztos, de a zsidóságra ekkor még nem is sejtett nehéz idők vártak. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"