A „gyorsuló idő” a filozófia megközelítése szerint azt jelenti, hogy az agynak, a léleknek egységnyi idő alatt egyre több információt, benyomást kell földolgoznia, miközben az agy és a lélek töredékes információk alapján is képes teljes képet alkotni, mert segítségére van az intuíció, a megérzés. Gábor Emese klasszicizáló szándékot mutató költészete is a töredékes benyomásokat kiegészítő megérzésekre épül. A kötet első ciklusában (Gyorsuló idő) kaptak helyet azok a költemények, amelyek az idő szubjektív érzékeléséről szólnak: „S a perc, mely időtlen halad, / oly ritka pillanat, / önfeledt szerelem alatt / az idő mind kihagy” (Időtlen érzés). A költőnő a kavargó érzéseit a múló idő láncolatára fűzi föl; megverseli a percet és a napot, a napszakokat és az időtlen állandóságot. Az idő jelentheti a tünékeny pillanatot és az örök végtelent (Időtlen), jelenti azt, hogy az idő méhe hordja ki a jövőt (Most), jelenti a hónapok, évszakok egymásra következését és az élet mulandóságát (Hová tűntetek?). A második ciklus (A hold leánya) a szerelmes darabok foglalata. Keresetlen egyszerűséggel, mégis érzelmektől átszellemülten vall a nagy érzésről: „Ha veled vagyok, / nem kell festék. / Szivárványszínben játszanak / a ködös reggelek / s az ólomarcú esték” (Ha veled vagyok). Az őszinte vallomás tiszta szándékával szól, és a leghagyományosabb módon rendszerint természeti képbe foglalja érzelmes üzeneteit (Őszi verőfény; Belém nőttél; Kék ingben jön az est). A harmadik rész (Az ősz balladája) a megsebzett őzleány és a kegyetlen vadász szimbolista balladája. A következő ciklusokban (Harangozó versek; A patak és a görgeteg) ismét az idő lesz a vezérmotívum, miközben a szerző jócskán elkalandozik a lélektan és a szimbolizmus felé. Kifejezetten pszichológiai indítékú versek gyűjteményében (A sziklamászó soha se éri el, de te a barlang mélyén is megtalálod), illetve szonettjeiben (Szonettek) is igyekszik a költészet lényegi kérdéseihez, hagyományos témáihoz közel kerülni, a líra ismert toposzait újra és újra a maga értelmezése szerint átírni. E nemes törekvéséhez azonban nyelvi ereje nem elegendő, és a hiányt sokszor teátrális gesztusokkal, patetikus fordulatokkal és helyenként finomkodással igyekszik ellensúlyozni. Színekben gazdag mondandójának stilizálásához csaknem egyetlen eszköze a szimbolizmus, amely időnként manírokba vagy közhelyekbe fut. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"