Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre 2015 novemberében, az MTA székházának dísztermében rendezett nemzetközi konferenciát a Szovjetunió által elhurcolt európai hadifoglyokról, illetve a GULÁG- és GUPVI-táborokról. Az ott elhangzott, összességében széles európai perspektívát felrajzoló előadások szerkesztett változatait tartalmazza, az előadóról készült egy-egy fotó, valamint archív felvételek és dokumentumok fakszimiléi kíséretében a Földváryné Kiss Réka és Simon István által szerkesztett kötet. A könyv elején Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, valamint Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, a Gulág Emlékbizottság elnökének köszöntő beszédét olvashatjuk. Az első két előadás/tanulmány általánosabb témákat taglal: Mark Laar észt történész, volt miniszterelnök vázolja fel az európai szovjet deportálásokat és mutatja be azokat, mint népirtást, majd Jan Rydel, a krakkói Pedagógiai Egyetem oktatója a Gulag-rendszert és -jelenséget foglalja össze. A neves német, lengyel, litván, orosz és magyar szerzők ezt követően olyan résztémákat mutatnak be, mint a német foglyok helyzete a szovjet lágerekben 1941 és 1956 között, az erdélyi magyar és német polgári lakosok deportálása, a kollektív bűnösség elvének alkalmazása a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szemben, az internált és hadifogoly magyar állampolgárok Szovjetunióból való hazatelepítése, a Csehszlovákia területéről málenkij robotra hurcoltak sorsa, lengyel civilek és a Honi Hadsereg katonái az NKVD/MVD táboraiban 1944 után, litvánok a Gulag táborrendszerében vagy a civil lakosság részleges elhurcolása Budapestről 1944-45 folyamán. A kötetet névmutató zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Gulag-Gupvi - A szovjet fogság Európában

Borító ár
3 000 Ft
Aktuális online ár
2 250 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9786155656026
Egyéb szerzőség
Kiss Réka (1975-) (szerk.);Simon István (1960-2019) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
283, [5] o.
Kiadó
NEB
Cikkszám
3001026696
Alcím
a szovjet fogság Európában

Darabszám