Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
2017 márciusában, kilencvenöt esztendős korában hunyt el Dimény Imre agrármérnök, volt földművelésügyi és élelmezési miniszter, egyetemi tanár. Többek biztatására Varga Zsuzsannának, az ELTE professzorának és az életútját átfogó korszak tudományos kutatójának adott alapos életút-interjút. A kéziratot még együtt véglegesítették, ám a megjelenést már nem érhette meg. A 88. Ünnepi Könyvhét kiadványaként napvilágot látó kötet születésétől a nyugdíjas évekig mutatja be az életutat. Sokat mesél családjáról, szülőfalujáról, Komollóról, a polgári iskoláról, arról, hogyan jutott be a gimnáziumba, majd miként kezdte meg tanulmányait a kolozsvári Gazdasági Akadémián. Megismerhetjük a háborús éveket, a diploma megszerzését, a Magyarországra költözés körülményeit, azt, hogyan kezdett gazdasági felügyelőként dolgozni a határ közeli Nagylétán, hogyan kötött házasságot, majd miként folytatódott a karrierje Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban. Bemutatja a Rákosi-korszak mezőgazdasági "őrületeit": a pártfőtitkár utasítására kezdődő traktoroslány-képzést, az éghajlati adottságokkal mit sem törődő gyapottermesztési lázat, vagy éppen az 1952/53 telén végrehajtott gabonavetést. Részletesen ír az Országos Tervhivatalban, majd a pártközpont mezőgazdasági osztályán töltött évekről, az 1968-as reformokról, nyolcéves miniszterségéről, az általa támogatott műszaki fejlesztésekről, politikustársaival való viszonyáról, a főbb lobbiharcokról, s talán leglátványosabb sikeréről, az 1971-es Vadászati Világkiállításról. Külön fejezet mutatja be 1975-ben kezdődött egyetemi oktatói tevékenységét, rektorsága eseményeit és kutatómunkáját, a kötet végén pedig a rendszerváltást követő évekről olvashatunk rövidebben. A szöveget számos fekete-fehér fotó kíséri. Széles körben ajánlható beszerzésre - nem csak az agrárkérdések iránt érdeklődő olvasóknak. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Dimény Imre (1922-2017)

Göröngyös út

Borító ár
2 990 Ft
Aktuális online ár
2 302 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Dimény Imre (1922-2017)
ISBN
9789630989121
Egyéb szerzőség
Varga Zsuzsanna (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2017
Méret
24 cm
Kiadó
Kossuth
Cikkszám
3001026457
Alcím
Dimény Imre életútja

Darabszám