Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
21%
Teljes leírás
Témájában unikális kötetet adott ki a HVG könyvkiadó. A munka szerzője, Adam Grant szervezetpszichológus arra keresi a választ, „hogyan sajátíthatjuk el az újragondolás művészetét, és miként tehetjük az iskoláinkat, munkahelyeinket és egyéb közösségeinket az élethosszig tartó tanulás színhelyévé”. A bevezetőben arról ír, hogy a pandémia kitörése miként tette próbára az emberiség rugalmasságát, amikor olyan sziklaszilárd meggyőződéseink kérdőjeleződtek meg, mint például az, hogy biztonságos dolog-e kórházba menni, étteremben enni, megölelni szeretteinket? A kötetben foglaltak a szerző újszerű látásmódjának mentén azt mutatják be, miként tárta fel az újragondolás folyamatát. Az első részben (Újragondolás az egyén szintjén) a saját elme megnyitásával foglalkozik. Számos életből vett példán, esetleíráson keresztül modellezi, hogyan vizsgálták felül a nézeteiket azok, akik nem voltak hajlandóak a múlt csapdájában megragadni és alapjaiban formálták át véleményüket, ezzel utat nyitva a fejlődésnek. A második részben (Újragondolás közösen) arra irányítja az érdeklődők figyelmét, hogyan ösztönözhetünk másokat is a dolgok átértékelésére. Ebben a fejezetben is életből vett példák segítségével igazolja, hogyan lehet a „megkövesedett” nézeteket átfordítani ellenkező irányba, legyen szó a rasszizmusról vagy akár a védőoltás beadásáról. A harmadik nagy egységben (Kollektív újragondolás) arról ejt szót, miként teremtsünk magunk körül olyan közösségeket, amelynek tagjai az élethosszig tartó tanulásra szerveződnek. A szerző itt is számos, érzékletes példán keresztül mutatja be a folyamatot és igazolja, mennyire fontos, hogy a késznek vélt, kidolgozott terveinket is ismételten átgondoljuk. A záró fejezetben (Következtetések) többek sorában harminc gyakorlati tanácsot talál az olvasó, amelyek az újragondolási készségek fejlesztését szolgálják, majd jegyzetek, az ábrák és képek forrásának megjelölése, valamint név- és tárgymutató található. A kötet mindazoknak hasznos és fontos kalauzul szolgál, akik hajlandóak elszakadni azoktól az elképzeléseiktől, előítéleteiktől, amelyekről már bebizonyosodott, hogy nem visznek előre az életben. Az értékes munka az újra fogékony, a változásra nyitott, gondolkodva olvasó érdeklődők megkülönböztetett figyelmébe ajánlott. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Grant, Adam (1981-)

Gondold újra!

Borító ár
4 500 Ft
Aktuális online ár
3 555 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Grant, Adam (1981-)
ISBN
9789635650798
Egyéb szerzőség
Dankó Zsolt (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2021
Méret
360 o.
Kiadó
HVG Kv.
Cikkszám
3001065038

Darabszám