A Hollandiában élő költőnő a maga lírikusi útját járja, olyan módon, hogy messzire kerüli az extravaganciát, a rendszerint formalizmusban kimerülő különcködést; ami legegyénibb sajátja: a megszenvedett tapasztalatok, a mélyen átélt élmények őszinte közvetítése, már-már önboncoló előadása. A kötet címe is érzékelteti, egy betegségtől meggyötört lírai alany vallomásaira számíthat az olvasó, és csakugyan az első verstől (Elkezdődik) az utolsóig (Végül) egy súlyos betegség lefolyását, kezelését követheti nyomon az olvasó. A versek, mint mozaikos fölépítésű regény fejezetei számolnak be a vizsgálatokról, a kezelésekről, de legtöbbször a beteg gondolatairól, félelmeiről és bizakodásáról. Az első vizsgálatok rosszat sejtetnek: „A képernyőn megjelenik egy / piszkosszürke folt: szabálytalan / örvény, sötét belű gyümölcs” (Elkezdődik). Az első röntgenfelvétel után kezdetét veszi a lírai alany szenvedéstörténete az orvosi előszobák, várók nyomasztó hangulatától (Egybegyűlnek) a vizsgálatokon át (Vizsgálják) a műtétig (Műtét után) és még tovább a remélt fölépülésig. Szita Szilvia nem verses regényt ír, hanem szenvedésének, félelmeinek, reményvesztéseinek és reménysége föltámadásainak krónikáját, sőt ennél is tovább megy, hiszen a beteg-lét, a betegségtudat általánosítható gondolatait, futó vagy tartós benyomásait is rögzíti: „Az orvost / köpenye fosztja meg nemétől, / engem a kötelező meztelenség” (Vizsgálják). A váróban körbetekintve parókás betegtársán akad meg a szeme, és amikor elkapja róla a tekintetét, nem tudja eldönteni, ezzel vele gyakorolt szemérmes könyörületet vagy magát akarta megkímélni a látványtól (Egybegyűlnek). Miközben a betegséggel kapcsolatos életfolyamatait aprólékosan megjeleníti, aközben el-elrugaszkodik a valóságtól, és gondolatai elkalandoznak, képzelete meglódul (Műtét után; Álmodik; Felnéz). Versvilágának miliőjét a váró- és kórtermek fehér falai, a laboratóriumok kékes derengései adják, de ha kilép az utcára, a szabad levegőre, ott is minden a kórházra emlékezteti (A földet nézi; Kirakat előtt áll; Nyomeltakarítás). Úgy érzi, az egész létezés valamiképp a szenvedésre és a gyógyulni akarásra irányul, ami aztán időnként lemondó kesergésbe vált át (Olyanok; Kijelölt hely; Reméli, hogy felébred). Szita Szilvia verses kötetének anyaga egy szenvedéstörténet lírai füzére, a betegség lefolyásának és a remélt gyógyulásnak a krónikája, illetve ennél több és mélyebb alkotás: a szenvedő ember lelkének pontos rajzolatú térképe. Ennek megfelelően versnyelve sem képes beszéd, műve nem metaforikus jellegű, hanem vallomás, talán megkönnyebbülést hozó kibeszélés – a gondolatok és érzések közvetlen, mégis poétikus hatású megjelenítése. Vagyis a költőnő csakugyan a maga útját járja: direktsége ellenére poétikusan ábrázolja a beteg ember testi és lelki megpróbáltatásait, ezek elviselésének lelkiségét. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"