A kolozsvári irodalomkutató a kortárs magyar próza egyik sajátos vonulatát vizsgálja, éspedig a Bodor Ádám munkásságától, művei hatásától számítható paradigmaváltás erdélyi magyar irodalomban mutatkozó változásait elemzi. Mint kritikai kötete bevezető, alapozó tanulmányában (Átmenetek és narratívák. A fordulat elbeszélhetősége) írja, a korábbi ideológia-alapú Erdély-narratívák szavatossága lejárt, és a ’80-as évek elejétől kialakult egy olyan prózavonulat, amely „az adott nyelvi, fikciós teret a folyamatos átmenet(ek), a(z interetnikai) köztesség, a másság relevanciája révén teremti meg”. A szerző az ún. geokulturális aspektus fontosságára hívja föl a figyelmet, arra, hogy a próza akkor is érthető, befogadható, ha az olvasó nincs tisztában a mű lokalitásának jellegzetességeivel, a regény szocializációs és térperspektíváival. Az elemzett művek a helyi konkrétumoktól, a történelmi időtől, a földrajzi tértől, a miliőtől elvonatkoztatva is sokat mondóak, miközben a szöveg erősen fragmentált, mozaikos szerkezetű. E kisebb szerkezeti egységek, fragmentumok közötti átmenetek, váltások és fordulatok – a geokulturális narráció elemei – a megértés, a befogadás feltételét adják. Itt a szerző bevonja korábbi kutatási témáját, a térinformáció szerepét, amely ugyanolyan fontos, mint a prózapoétikai eszközök és megoldások sokasága. A tér- és időbeli átmenetek pontos megrajzolása adja az elemzendő művek értelmezhetőségének alapfeltételét, köztük az emlékezet, az elmélkedés és a mozaikos írói narráció jelentőségének megértését. Az elméleti kérdések tisztázása után, a fönti szempontok szerint elemzi Tompa Andrea A hóhér háza (201514359), Láng Zsolt Bestiarium Transylvaniae 4. (201112371), Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek (201502154), Dragomán György Máglya (201422134), Bogdán László Drakula megjelenik (200212310) című regényeit, valamint ezek előképeit, a paradigmaváltást előrevetítő műveket, mint Gion Nándor Virágos katona (201415297) és Závada Pál Jadviga párnája (200713297) című nagyepikai alkotásait. Mindezekben az alkotásokban Bányai Éva kimutatja a szereplők generációi közötti átmenetek rajzát, a visszatérő vándormotívumokat, az emlékezet visszafejtésének epikai megoldásait, a genius loci meghatározta toposzokat, a történetek szereplőinek névanyagát, az asszociációk rendszerét. A szerző szerint az elemzett regények „a fordulatot megkonstruáló narratív vonulat” darabjai, amelyek további kutatásokat igényelnek, hogy föltérképezhető legyen a modern magyar regény valamennyi geokulturális sajátossága. A szakirodalmi jegyzékkel záródó kritikai kötet az utóbbi évtized modern (erdélyi) magyar prózája iránt behatóan érdeklődők figyelmére érdemes. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"