B. Tóth Klára festőművész, restaurátor, vizuális nevelő és költő. Nem a képzőművészet mellett, "másodállásban" költő, hanem par excellence lírikus, akinek a versírás éppen olyan természetes kifejezési formája, mint az ecset kezelése. Természetesen érezni versein a képi látás jellemzőit, vagyis kitapintható a vers születésének induktív útja: az impressziótól, a meglátott képtől az átlényegítésen keresztül az üzenet kibomlásáig, de nem ez a lényeges. A versírás metódusánál sokkal fontosabb, hogy a kis dolgokban is meglátja a lét nagyobb összefüggéseit, ahogyan például ezt a tömött szatyrokat cipelő asszony képének és gondolatainak szonettbe foglalása jelzi (Szeletre bontva). Nagyon mély belső életet élő lírai szubjektum önarcképe bontakozik ki az olvasó előtt a versek nyomán: szenvedése és halálvíziója (Hajnali abszurd), a számítógépe előtt dolgozó értelmiségi eszmefuttatása (Betűfürkész; Csak ami nincs; Betűpárlat), a lét biológiai mechanizmusa (Májusi abszurd; Levélember), az önelemzés elszántsága (Cáfolat), a megtisztulás vágya (Mossa le) vagy a gyász érzése (Belgyász; Mesterbúcsúztató). Valójában minden verse a lírai szubjektum személyiségképéhez tesz hozzá új árnyalatot, éspedig a belső képalkotás útján. B. Tóth Klára költői képei ugyanis kevésbé a külvilág látványán, inkább a belső látás vizionálta képein alapszik. A verstörténések, a versben rögzített impressziók többnyire belülről fakadók: "A múltba lógó rozsdás láncokon / ereszkedtem alá letűnt korokba, / meg-megnyikordul a padlásgerenda / mint pincemély - szimultán - sóhaja" (Öntisztulás). A befelé néző költő ilyen, kerülő módon, áttételesen képes föltárni a külvilág rejtett tartalmait; vagyis önreflexió révén szeretné megérteni a korát és a helyét, illetve a maga helyét a tér-idő koordinátarendszerben (Égi dolgok; Táncos; A tér mögött; Kupola). Ilyen módon B. Tóth Klára kezében az önelemzés létértelmezéssé válik. Változatos alakzatokban, míves versformákban szólal meg, a haikutól a szonetten át a szabadon áradó, terjedelmesebb "nagy" versekig, amelyek szinte elbeszélő költeményekké nőnek (Nyárszőnyeg terítékén; "Régimódi ruhaház"; Küllőglóra). Néhány verse minta nagy lélegzetű kompozíció előtanulmánya, mintegy a készülő festmény vázlata volna, miközben e darabok éppen nem a kidolgozatlanságról árulkodnak, hanem a teremtendő kompozíció nagyságáról. Kortárs líránk figyelemre méltó értéke a Föld rácsain. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"