Boda Edit rejtőzködő költő, akinek a versei nem egykönnyen adják meg magukat az értelmező szándéknak. Titokfejtő apokrif töredékeknek is lehet nevezni a verseit, amelyek teli vannak elhallgatásokkal, távoli asszociációk kihagyásos íveivel, a gondolatokat fölerősítve kifejező fragmentumokkal és kivált meglepően expresszív szóképekkel. Ám a félmondatok, metaforák és szófordulatok nagyon is összetartoznak, sőt a kötetbe fogott versek is egy szekvenciát képeznek, amit jól kifejez, hogy a nyolc ciklus címe mind-mind egy fém neve (Arany; Aluminíum; Higany; Molibdén; Nikkel; Ólom; Réz; Rubidium). A szűkszavúság, a gondolati tömörség, a feszes formák - mind az expresszivitást szolgálják, miközben egy-egy nehezen szétszálazható gondolati, érzelmi, hangulati tömböt képeznek, ahogyan például a folyóparti alkonyatot ábrázolja: „Egy szem csukódik most a partra, / a lombpillákon függ a fény. / Bimbózmagány, a sziget belső. / A Dunán parázs estikék“ (Este a folyónál). Sajátos szófordulataival tűzdelt képei olykor szimbolisták, vízióra emlékeztetők, olykor groteszkek, és rendszerint valamilyen átmenetet, átalakulást, metamorfózist is kifejeznek: a földiből transzcendens lesz, a fizikaiból metafizikai alakul, az animális lelkibe fordul. Rendre a való világ elemeit említi, de mindig kiderül, másról van szó, a tapasztalati valóságon túlmutató jelenségről, ahogyan például a bezárt bányák képe az ember teljesítmény- és teljességvágyát jelképezi (A bányamágnás nyugdíjba vonul); szimbólumai olykor allegóriába rendeződnek (A kör érintése), vagy álomszerű látomássá válnak (A tóparti romváros álomképei). Vannak azután intellektuális mondandójú versei, amelyekben a kétely, a tudásvágy fejeződik ki (Az éjszakai mandulafa; A gyümölcsös). A kötet kilenc, egy-egy fém nevét címében viselő ciklusa kilenc-kilenc verset tartalmaz, ezek sorrendjét a verscímek ábécérendje adja - ettől az egész kötet olyan lesz, mint egy szaggatott, izgalmasan változatos, de logikus rendszert alkotó gondolatsor. Mindez a lírai alany lüktető elmeműködésének, teremtő tehetségének a lenyomata. Boda Edit képekben, metaforákban, hasonlatokban, szineztéziákban gazdag versei ritka szólamot jelentenek a kortárs magyar lírában: a szimbolista, expresszív költészetet, amely a földi valóság látványelemeiből, érzelmi hullámaiból, a teremtő emberi elme gondolataiból építkezik, ám a transzcendencia, a metafizika sejtelmeit hordozzák. Arra hívják föl az elszántan értelmező olvasók figyelmét, hogy a világ sokkal több, mint amit látni, érzékelni, fölfogni lehet belőle. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"