A Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság 2017. évi antológiája a közelmúltban eltávozott író, költő, szerkesztő és műfordító Rigó Béla verseiből Debreczeny György által összeállított kollázs vers címét viseli. Ebben olvassuk: „trianoni gyerek vagyok / korlátozott lehetőségek között / felemás korláton”. Ezt vélhetnénk a szerző tragikomikus felhangú önpozicionálásának is, ha erre nem következne a szándékoltan alacsony nívójú viccelődés: „forró déli tájakon / szörcsög-e a hörcsög / ha tüdőgyulladása van / és aranyos-e az aranyere?” (Felemás korlát). Ez a félig komolykodó, félig tréfálkozó, de mögöttes rétegeiben kesernyés hangulatú kollázs vers mintegy önmagában példázza az antológia egész anyagát: az erőlködő kapaszkodást, a suhanó lendületet, a könnyed forgást, a megrendítő talajfogást. A novellák, elbeszélések közül hajdani emlékeket idéz Bistey András, aki fölidézi szegedi éveit, hangulatait egy utazás félálomszerű állapotában (Hajnalban). A sztálini Szovjetunió életének iszonyatát elevenítik föl Köves Hajnalka, illetve Köves István döbbenetes erejű novellái (Urgenics: egzotikum és nyomorúság; Transzfer). Ugyancsak a diktatúra nyomasztó légkörét idézi az ’50-es évek politikai abszurditását ábrázoló Benedek István Gábor (Árva Vera). A pillanat impresszionista élményét ragadja meg kisprózájában Konczek József (Kurdics és az őszi délután), Dezső Anna pedig komor idillt ábrázol (Béke). Paládi Zsolt az abszurdot képviseli az antológiában (A dolgok uralnak minket; Szabadságot Svájcnak!). A kötet versanyaga – ha lehet – még a prózáénál is sokszínűbb: panaszos hangú közérzetlírát művel Ágai Ágnes (Ki boldog ma Magyarországon?), groteszk verses mesét ír Bak Rita (Lakótelepi Jancsi és Juliska), hagyományos tájverssel jelentkezik Baranyi Ferenc (Mediterraneo), a szociális érzékenység megnyilatkozása Birtalan Ferenc műve (A csöndház ablakán túl). A természet univerzumát foglalja versbe Botár Attila (A kezdet álma), a 20. századi líra kifinomult, nyugatos klasszicitását idézi Czigány György (Ajándék; Dúdolni való), a kollázs műfajában remekel Debreczeny György (Nem változott igazából semmi), és zenei hatású darabokat szerez Gyimesi László (Kurucdal; Jégesős fényben), a metaforikusság képviselője pedig Payer Imre (Démon a fotelhuzatban; Átváltozás). A kötet versanyaga a szép és igaz dialektikáját némileg elbillentve az igazság kimondására helyezi a hangsúlyt; számos vers nem annyira a lírikus önkifejezési vágyából, de a közösségi mondandó megszólaltatásának igényével keletkezett, ahogyan például Vadász János sorai: „aluljáró metróbejárat vad zsivaj / ólomszürke gomolygó vak tömeg / megtöretett béklyós méltóságunk / »ím itt az ember« némán sikolt” (Koldus). "www.kello.hu © minden jog fenntartva"