A fehérterrorról írt monográfiája után a bonni egyetem történelmi tanszékén oktató magyar kutató legújabb monografikus igényű munkájában a terror mögötti sötét energiákat, társadalmi mozgásokat, valamint a fekete humor mögötti kulturális hátteret vizsgálja. Bodó Béla azt szeretné megérteni, hogy egyrészt mi motiválta a katonai és félkatonai szervezeteket, illetve hogy a gyilkosságokat miként volt képes a humor úgy dehumanizálni, hogy a gyilkosok bűntudatát a minimumra redukálja. Könyvében a zsidókat ért bántó humor, a viccelődés és a tréfálkozás kollektív lélektani oldalát, a más etnikumok és vallási felekezetek kárára történő viccelés közösségi, kulturális, politikai és pszichológiai oldalát is megvizsgálja. Mivel azt látjuk, hogy mindaz, ami a 20. század első felében olyan elemi erővel szakadt rá a közép-európai, s így a magyarországi zsidó közösségekre, finomabb formában, de a 19. század második felét is meghatározta. Ezt hazánkban a vörös- és a fehérterror, a vesztes világháború és Trianon katasztrófája egyaránt felerősítette, a közösségi frusztráció pedig a zsidó lakosok ellen irányult. A vicc, az anekdota és a karikatúra a valóság saját feldolgozását és értelmezését jelentette, amely egyrészt megértésre tartott számot, másrészt az elfojtott energiákat is képes volt civilizált módon levezetni vagy éppen kordában tartani. Mégis, vannak olyan pillanatok, amikor ezeket az energiákat nem levezeti, hanem éppenhogy felkorbácsolja egy-egy jól elhelyezett gúnyrajz.