A kötet realista novelláiban kevésbé a cselekmény számít, sokkal inkább a jellemek kibontakozó rajza, az emberi kapcsolatokat megjelenítő helyzetek sűrű atmoszférája, a szöveg lüktető ritmusa. Frideczky Katalin írásaiban emberek nyílnak meg, szavaikban vagy viselkedésükben mutatva föl elleplezhetetlen karakterüket. A már idősödő asszony alkalmi barátnőjének mesél a magánéletéről, egy nős férfival tartott felemás kapcsolatáról, gyermek iránti vágyáról, és amikor már maga is elhiszi, hogy ő a legszerencsétlenebb nő a világon, kiderül, hogy beszélgető partnerének élete is valóságos csődtömeg (Szobatársak). Lány és apja felszínes kapcsolatának rajzolatából valóságos dráma bomlik ki (Lépcsőház); tragikomikus szituációban ábrázolja a kiközösített ember fájdalmát, dühét, elviselhetetlennek érzett helyzetét (A mi házunk; Rotyó). Az írónőnek különös érzéke van a kihűlő emberi kapcsolatok ábrázolásához (Inga), az össze nem illő emberek ellentmondásainak érzékeltetéséhez (Döntetlen), vagy éppen a nem egyenrangú emberek viszonyának, a tanár-diák kapcsolat megjelenítéséhez (Szerepcsere). A kisprózákban egyenrangú szerep jut a helyzetek megrajzolásának és a feszes, olykor feszült párbeszédeknek, a jellemek és habitusok különbözőségének és a kevés szóval sokat mondó szerzői narrációnak. Utóbbira egyetlen példa: „Igen, a férfi a mondat elejére tette a pontot. A nő maga csupa kérdő- és felkiáltójel volt” (Döntetlen). Lírai helyzetrajzaiban számos alkalommal tömör megfogalmazású igazságot oszt meg olvasóival: „a félreértések az első szó kimondásával kezdődtek, amit ember az emberhez intézett” ; „A jóság és az ártatlanság jegyben járnak” (Szavak), vagy „Aki céloz, nem ölni akar, csak találni” (Találat). Frideczky Katalin hősei a boldogságot kergetik, de sokszor önmaguk valóját is nehezen találják meg; rendszerint a szerelemtől várják életük nagy kérdéseinek megoldását; erősen számítanak a családjukra, barátjukra, az együtt érző ismerősre és kollégára, de gyakran rá kell jönniük, hogy csak magukon segíthetnek – már, ha győzik erővel (Szerelés; Hűség). Valamennyi kispróza voltaképpen helyzet- és lélekrajz, lírai hangszerelésben előadva, és legfőbb motívumuk a jellem és a viselkedés. A jellem és viselkedés célja valamiképp az emberi kapcsolatokban nyilvánul meg: önfeláldozásban és számításban, alázatban és az érdekek hajszolásában. Ezek azok az emberi eredők, amelyek irányítják a hősei hétköznapjait,és e köznapok érzékeny – igazi női lelkületű – ábrázolója Frideczky Katalin. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"