Gájer László monográfiája az erkölcsfilozófia nagy hagyományainak bemutatására és értékelésére vállalkozott. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Keresztény Bölcseleti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára négy ilyen hagyományt különböztet meg, melyeket könyvében a fontosabb alkotók és gondolkodók bemutatása mellett a kortárs viszonyokra is vonatkoztat. A szerző elsősorban az egyénen felül álló, az egyént megelőző, rajta kívül álló, egyetemesnek is mondható erkölcsi parancsokat az egyén érdekeinek érvényesítésével együtt olvassa, e folyamatos dinamika révén alakul ki a keresendő minta, amely meghatározza a döntéseket, a cselekedeteket, s egyáltalán annak lehetőségét, hogy eldönthetővé váljon egy tett után, hogy az jó vagy rossz dolognak számít-e. Gájer a deontológiai és teleológiai érvelésmódok mellett bemutatja a katolikus alapokon álló természetjogi érvelést, illetve az erényetikai érvelésmódot. Könyve nyitányában a témakijelölésről és a kérdésfeltevés jól érthető megfogalmazásáról olvashatunk. Az alapvető fogalmakat között (erkölcs, morál, etika) a terminológiai tisztaság miatt lehetőleg még az érvelés előtt rendet tesz.