Lukács Ildikó festőművész saját képeivel illusztrált könyve a siketen és vakon született emberek belső és külső világát jeleníti meg, vagyis azt, amit ezek a szinte érzékszervek nélkül élő emberek érezhetnek, gondolhatnak, és azt, amit a családjuk, környezetük érez és gondol róluk. E kettős viszonyt fejezi ki a kötet címébe emelt kép: egy esőcsepp hogyan oldódik bele a víztömegbe, vagy miképp vet pici hullámot. A szerző fiktív történeteiben próbálja belehelyezni magát a súlyos fogyatékkal élők és családjaik világába, a maga képzelőerejével apellál az olvasók beleérző képességére, empátiájára. Könyve születését „gondolatjátéknak“ nevezi, amely azonban nagyon is komoly célt szolgál, érzékennyé tenni a született siket-vak emberek sorsára, körülményeire és családtagjaik, gondviselőik problémáira, egzisztenciális és lelki terheikre, miközben maga a szerző is erőfeszítéseket tesz, hogy beleélje magát „hősei” helyzetébe. Így születtek meg a víz megjelenési formáit ábrázoló képei, valamint az írásai, amelyek bemutatják a siket-vak emberek családtagjait. Az Anyát, akinek fogalma sincs, hogyan teremtsen vak és süket gyermekével kapcsolatot. Az anyát, aki éjjel sem tud aludni gyötrelmes gondolatai miatt, és még az álmok világában sem lel örömet. És ekkor még szó sem esett a köznapok gondjairól, a megromlott házasságról, hiszen a siket-vak gyermek rányomja a maga súlyos bélyegét a szülők kapcsolatára is. Figyelmeztet: e szülőknek a sors nem ad egy percnyi föllélegzést sem, boldogságot pedig biztosan nem. Szól az Apáról, akinek nem elég látnia gyermeke sorsát, de folyton rettegnie kell, a felesége nehogy depresszióba essen. És persze számtalanszor elképzeli, milyen más lenne az élet, ha a gyermek épen jött volna a világra. És szembenéz a talán leggyötrőbb kérdéssel: milyen jövő vár rájuk, hiszen gyermekük sosem lesz képes önálló életet élni. Ír a Testvérről, aki hol a szüleire, hol a magatehetetlen testvérre haragszik, hiszen rá sokkal kevesebb figyelem irányul. Ők is sokszor eltűnődnek: fordul-e valaha jobbra az életük. A kötetet két, érzelmekre ható prózavers zárja (Cseppben formát öltő víz; Mélyről feltörő morajlás).