A posztumusz Kossuth- (1990) és Baumgarten-díjas (1936), neves író, Cs. (Csekefalvi/Csíkcsekefalvi) Szabó László három írását tartalmazza a vaskos kötet, melyekről elmondhatjuk, hogy keletkezésük sorendjén kívül a történelem kiszámíthatatlan viharai sodorták őket egymás mellé. Az Erdélyben (Budapest, Nyugat, 1940; legutóbb: Budapest, Magvető, 1993) egy rádiós lírai naplójegyzetei – talán így lehetne kijelölni ennek az időálló munkának a műfaji helyét. Az akkor harmincöt éves, rádiótudósítóként is működő férfi - országos hírnevű író, élvonalbeli kritikus, esszéista, publicista és kultúrhistorikus, aki szinte minden művével vallja és vállalja európai magyarságát - tizenhat esztendős kényszertávollét után találkozik újból szülőföldjével, a második bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt vidékkel, a gyermekkor tájaival. A vallomás-napló nem politikai perirat, nem zsurnalisztikai szenzáció, hanem emlékidéző hősköltemény, Illés Endre szavaival: egy „férfi földrajza”. „A diadalmas út vissza Erdélybe nem diadalmas hazatérés egy férfi számára, – talán nincs is igazi, gyermeki »hazatérés«. Csak szomorúan mosolygó, régi tájakat és árnyakat szólongató emlékezés van. Férfivá válni nem azt jelenti, hogy kinövünk valamiből, távol élve az otthontól, komolyabb és kegyetlenebb változást hoz: belenövünk egy új, idegen anyagba; fogcsikorgatva, vagy makacs hallgatással, gyáván, vagy bárhogyan tudomásul kell vennünk: ezentúl már csak fogolyként – máshová kötötten – látogathatunk »haza«.”