J. M. Coetzee különös és pregnáns alakja a kortárs világirodalmi életnek; az irodalmi Nobel-díj (2003) mellett sokszorosan kitüntetett szerző közismert roppant zárkózottságáról, aszketikus és fegyelmezett életmódjáról, visszafogottságáról, nagyon ritkán vesz részt író-olvasó találkozón, és szinte soha nem nyilatkozik. Ennek okán külön izgalmasnak ígérkezik magyar nyelven most megjelenő, egy kötetben három, egymással összefüggő kisregényt tartalmazó Életképek című műve, amely vállaltan önéletrajzi ihletésű opus. A műfaj klasszikus hagyományait követő, időrendi sorrendben kibontakozó mű első része, a Gyermekkor a negyvenes-ötvenes évek Dél-Afrikájába kalauzolja el az olvasókat. Coetzee 1940-ben született holland telepesek, búrok leszármazottjaként; az apja, Zacharias Coetzee ügyvéd és köztisztviselő volt, az édesanyja, Vera tanárnő. Családi problémákkal terhelt első évei Fokvárosban, majd - miután az apja elvesztette az állását - Worcesterben teltek. Az otthoni nyomasztó légkört és a folytonos iskolai abúzust megkapóan ábrázoló Coetzee először a Fokvárosi Egyetem hallgatójaként talált magára, ahol matematikát és irodalmat tanult. Itt lép át a történet a következő szakaszba (Ifjúkor), amikor Coetzee Angliába költözik 1962-ben, az IBM fiatal informatikai mérnökeként, majd egy meredek kanyart véve visszatér szülőhazájába. Ez az időszak meghatározó vonása a hiábavaló párkapcsolati keresés. A Nyáridő a hetvenes évek közepétől veszi fel a fonalat; a regénybeli Coetzee hazaköltözik Fokvárosba, hogy együtt éljen időközben megözvegyült apjával. Ez egyben az a periódus, amikor először aposztrofálja magát íróként. Öt további karakter tükrében látjuk őt feltűnni itt: többet közt mesél róla egy férjezett asszony, aki a szeretője volt akkoriban; Margot nevű unokanővére; egy brazil táncos is, akinek a lányát tanította angolra. A sajátos eleganciával, távolságtartással, mély önreflexióval, fanyar humorral megírt mű tartalmas kikapcsolódásra vágyó, művelt olvasók figyelmébe ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"