A szerző kötetéhez írt magyarázata szerint az "élet-íz" a mindent jelenti: "mindent, amit az ember befogadni képes, mindent, amire rácsodálkozunk, ami érzelmeket csal ki belőlünk. Az Élet-ízben benne vannak a vágyak és a realitás egyaránt. Mindaz, ami a "mélybe ránt vagy felemel..." A költő programja tehát a világ teljességének megragadása. Már a nyitó vers is ezt sugallja, hiszen a szerző a versírás műveletét a teljesség birtokbavételeként ábrázolja; az Esti dal a versírásról szövege talán épp ezért fölsorolásszerű, hiszen a csakugyan a mindenséget venné versbe. Darabjainak tematikáját is a sokszínűség jellemzi: dalt szentel a zsenge hóvirágnak (Hóvirág), a somogyi tájnak (Ecsényi látkép 2012-ben; Tél a somogyi erdőn), az évszakoknak, a természet örök megújulásának (Nyáréjbe pislogó; Október végén; Télangyal), és a gyermekeket is megszólítja néhány vidám verssel (A víziló; Hazafele-mese). De bármiről ír, minden darabján érződik a pontos megfigyelőképesség, az árnyalatos és választékos nyelvhasználat, továbbá az elégikus hangulat, a lelket érzékennyé tevő, termékeny szomorúság; még szerelmes versein is érződik valami finom rezignáció, lemondás (Szerelmes éj). Kőszeghy Miklós láthatóan törekszik szemléletes képek megalkotására: "Jégzárba hajló nádszálkirályok / reszketnek szellemtestüket rázva, / mint akik éppen szökni készülnek / karcsú dérlábukkal parolázva" (Karácsonyi nádszálkirályok). Választékos szövegezésű verseiben a táj, a természet mind-mind megszemélyesített, eleven lények, "akik" a csöndes és meghitt melankóliában igazi társai a szerzőnek. Versei az elmélyült figyelem szép példái: "Kell néha egy-egy néma láng, / és kell néha egy-egy angyal, / megtelhessen süket fülünk / csilingelő haranggal" (Élet-íz). Kőszeghy Miklós látható törekvése, hogy az ember számára fölfogható összes világjelenséget, azaz élet-ízt versbe szője, miközben ehhez igényes nyelvi megoldásokat alakít ki. Erénye, hogy hagyja, hogy az inspiráló élmény "diktálja" a verset, nyoma sincs nála a görcsös szövegalakítás erőltetésének, a poétikusságra törekvésnek. Hiteles élményeit igyekszik "szépen" megörökíteni - olykor hosszú versekben, nagyobb igényű kompozíciókban is (Lázár aggodalma; Somogy-Zalai ősz; Uram, ha csönded jön, siess!; Kiáltás a megfonnyadt csendből). Azok a legsikerültebb versei, ahol enged elégikus életérzésének, és hagyja, hogy természettől adott érzékenysége mondja tollba a szöveget: "A fáradt lélek megpihenni készen / elnyúlik most egy szürke alkonyon, / a fénye éppen ellobbanni látszó, / tüzét elvesztett lusta napkorong" (Ha kialszik a lélek). "www.kello.hu © minden jog fenntartva"