A földi és a túlvilági élet közötti egyetlen útról versel G. Makra Ildikó: "Egyetlen út van: vinum et panem - / igazság, élet - örökké – ámen..." - írja a kis kötetnek címet adó darabban. Hiszi és vallja, hogy Krisztus a föltámadásával utat nyitott az ember előtt az örökkévalóság felé, és ez az egyetlen út, amin érdemes járni, minden más tévút. Egész lényét, verselő alkatát ennek a gondolatnak rendeli alá. Számot vet a múltjával, amikor téveteg módon más utakon - keskeny sikátorokon - járt (Most élek...), látja a különbséget az elcsigázó földi élet és a túlvilági boldogság között (Itt a földön), és számtalanszor kifejezi ragaszkodását az Úrhoz. G. Makra Ildikó az égi és földi béke elérésének reményét fogalmazza meg (A valódi béke), miközben sokféle variációban jeleníti meg transzcendens témáit. Kifejezésmódját is egyetlen törekvés határozza meg: a rímek minden áron való összecsengetése. Minden motívumot, poétikai eszközt, stíluselemet ennek a szándéknak rendel alá, ezért a kényszeres rímeltetés helyenként erőltetetté teszi a dikcióját: "Minden dalod hamis, mind rosszul tercel; / Hogyan számolsz majd el a sok-sok perccel, / amelyben tetteid vádolnak – mint holt... / S hol van olyan szavad, amelyben szív volt" (Panasz – vigasz); "De mire elnyelt volna a verem, / végre eljött hozzám az Emberem. / Lemosta a bűnt, ami rám ragadt, / sziklára állította lábamat" (Holtból élő); "Ő a szikla, erősség, oltalom, / fáradtságomat elébe hozhatom" (Megpihenhetek). G. Makra Ildikó szinte állandó elragadtatásban, túlhevülten fogalmaz, ám ez a belső eredetű lendület, ez az akár indokoltnak is tekinthető hevület törik meg a rímek erőltetettségén. A folytonos rímkényszer olykor képzavarokhoz, olykor csak suta megfogalmazásokhoz vezet: "Beszórod gyöngéit a moslékba. / Házad építésére nincs tégla" (Elsodorva). "www.kello.hu © minden jog fenntartva"