Az archaizáló nyelvezettel szóló versfüzér a török hódoltság korát idézi, imitálja, a hajdani városka polgára bőrébe bújt költő hangján, így jelenik meg a mában a középkori ember világa. A 13 hosszabb versből álló kötet motívumaival és stílusával egyaránt erőteljesen adja vissza az akkori ember gondolkodásmódját, világlátását, életérzését, életkörülményeit, társadalmi viszonyait, a kor szokásait és hangulatát. A versek címe is sokat elárul a tematika sokarcúságáról, enciklopédikus összetettségéről: Az honszeretetrül; Az életörömrül; Az kishitűségrül; Az hiszékenységrül. A hajdani polgár elbeszéli, hogy „Ebben az városban, / ezen poros helyen, / hol sok ember vagyon, / itt születtem vala, / és a’ lábam ki sem / tettem az határin - / amit sose bánok”. Ironikus felhanggal vallja meg szülőhelyéhez ragaszkodását, ami nem csoda, mert – mint mondja – itt a varangy is lokálpatrióta… Mindeközben a középkor rideg valóságából is megsejtet valamit azzal, hogy elárulja: életörömének egyik forrása annak a tudata, hogy nem ő lóg a főtéren álló akasztófán.