Mándy Ivánt érdemes és kell is ismerni. Egyike a huszadik század második felét meghatározó azon szerzőknek, aki egyrészt a magyar mindennapiság alulnézeti tapasztalatának, s ezzel egy időben annak tágabb, közép-európai érzését is érvényes nyelven tudta megfogalmazni. A huszadik századi tragédiákra és radikális társadalmi változásokra is adekvát művészeti formát és választ talált. Mándyra az elmúlt években ismét méltó mértékű figyelem irányul, melyet mi sem jelez jobban, mint Darvasi Ferenc monumentális monográfiája (202425156), amelyből a szerző életrajzát és alkotói pályáját is részletekbe menően megismerheti az érdeklődő közönség. Papp Ágnes Klára tanulmánykötete arra vállalkozott, hogy a Mándy-recepció kanonikus megállapításait új fénytörésbe helyezze. A szerző tisztában van Mándy „hagyományosnak” gondolt irodalomtörténeti szerepével is, mely meglátás szerint ő közvetítette volna a magyar prózai hagyományt a modern és a posztmodern éra között. Ezt a liminális, közvetítői szerepet szeretné újrakeretezni a szerző, amikor Mándy műveit és azokon keresztül prózapoétikai eljárásait tágabb kontextusba helyezi.