Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A szerző a 17-18. századi itáliai tudomány és ismeretterjesztés témájából írta doktori disszertációját. Ezt a kérdéskört bontja, elemzi tovább most olasz nyelven megjelenő kötetében, amelyben egyrészt körvonalazza azt az összetett kapcsolati rendszert, amely összekötötte egymással a tudomány és ismeretterjesztés területét, rávilágítva egyben az első korabeli tudományos jellegű művek szövegösszefüggéseire, másrészt meg kívánja határozni a paramétereket, amelyek mentén körvonalazhatóak a tudományos és ismeretterjesztő diskurzusok. A kor és a jelenség az európai kultúra és tudománytörténet egyik legfontosabb, paradigmaváltó időszaka: a középkorban érő-gyűlő tudás egyfajta forrpontját érte el a tizenhetedik században, beindítva a nem sokkal ezután következő tudományos forradalom megállíthatatlan folyamatát. Ez az a periódus, amikor először jelenik meg a racionalitás, természettudományos igény, az empirikus gondolkodásmód az addig vallás, ezoterika és mágikus világkép dominálta területen. Noha ekkor már három-négyszáz éve működtek egyetemek Itáliában, a jelenség meglepő módon mégsem eme intézmények keretei között kezdődött, hanem olyan főúri udvarokban, ahol kellő szellemi szabadságot és anyagi hátteret tudtak biztosítani a tudós elméknek. A kötet első fejezetében a szerző általánosságban tekinti át ezt az összetett folyamatot, rávilágítva a kor jellemző filozófiai, teológiai és természettudományos diskurzusaira. A folytatásban esik szó az ismeretterjesztés tizenhét-tizennyolcadik századi fogalmáról, helyéről és szerepéről, a korabeli ismeretterjesztő irodalomról, lapkiadásról, folyóiratokról, illetve a kávéházi és szalonkultúráról. #ENTER#A kötet további részében ír az intézményesülés folyamatáról és rendszeréről (akadémiák, tudományos publikációk megjelenése és terjesztése), a tudományos ismeretterjesztő műfajok (dialógus, monográfia, cikk stb.) megjelenéséről, a tudományos diskurzus és ismeretterjesztés közi párhuzamokról és eltérésekről. Az utolsó részben Tombi Beáta Francesco Algarotti, Giovanni Fabbroni, Girolamo Fracastoro, Zaccaria Betti és Eusebio Sguario egy-egy írása tükrében szemlélteti az 1700-as évek végére már nyilvánvalóan mutatkozó, állandósuló változásokat. A bibliográfiával és függelékkel záruló mű elsősorban az olaszul magas fokon értő és olvasó, a korral, témával foglalkozó - italianista, művelődés- vagy tudománytörténész - kutatók figyelmére számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Tombi Beáta (1977-)

Divulgazione scientifica nel Settecento - tipologia, generi, linguaggio

Borító ár
2 900 Ft
Aktuális online ár
2 175 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Tombi Beáta (1977-)
ISBN
9786155848179
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2022
Méret
189 o.
Kiadó
Fakultás K.
Cikkszám
3001071336
Alcím
tipologia, generi, linguaggio

Darabszám