Dömötör Éva hiánypótló nyelvészeti monográfiája a magyar mutató névmások és mutató névmási határozószók vizsgálatát végzi el. A szerző a konstrukciós nyelvszemléletet alkalmazva funkcionális nyelvészeti elveket követ, de a hasznosított terminológia a formális nyelvészetben bevett fogalmakkal is operál. A demonstratívumok osztályán belül Dömötör Éva az az/ez főnévi mutató névmás és két származéka, az aztán és az azért használatait nézte meg közelebbről. A kutatásba bevont, megfelelő nagyságú korpusz tanúsága szerint „az egyes névmások és a belőlük származó határozószók használatának azonban olyan szisztematikus mintái rajzolódnak ki, amelyek az eredeti deiktikus használattól való eltávolodással egy sajátos, pragmatizációval együtt járó grammatikalizációval alakultak ki.” A szerző könyve bevezetőjében úgy foglalja össze eredményeit, hogy „mind a deiktikus, mind a nem deiktikus funkciók meghatározott grammatikai és pragmatikai környezetben konvencionalizálódtak”.