A szerző több évtizedes Dante-kutatásainak eredményeit adja közre vaskos kötetében. A négy nagy fejezetre tagolódó mű interdiszciplináris szempontok alapján vizsgálja Dante Alighieri (1265-1321) életművét; a szerző tudományközi nézőpontját mindenekelőtt az indokolja, hogy a nagy olasz költő korában irodalom és filozófia még korántsem különült el, mindkettő formálta egymást. Nagy József voltaképp arra keres választ, hogy a Dante-recepció történetében a 18. és a 19. század miért tekinthető kitüntetett korszaknak. Az 1700-as években komoly szellemi összecsapások történtek az Isteni színjáték értelmezése körül; voltak, akik kitagadták az olasz irodalomtörténet kánonjából, mások újra értelmezni óhajtották. Végül a 18. század második felében pozitív fordulat állt be Dante értékelése dolgában, nem kis részben Giambattista Vico (1668-1744) érdemeként, aki Dantét Homéroszhoz mérte, ugyanis szerinte mind az ógörög eposzköltő, mind az itáliai mester a barbárság egy-egy korszakának lezárultát testesítik meg. Vico szerint a barbár korszakok utolsó fázisai kedveznek a költészetnek; csakhogy míg Homérosz valóban egy barbár korszak végének költője, addig Dante egy újrateremtett, reflektív barbárság végén alkotott. Nagy József tehát a 18-19. századi Dante-recepció azon tételéből indul ki, hogy az olasz poéta egy homályos korszak költője. Kötete első fejezetében az Isteni színjáték öt énekét (a Pokolból négyet, a Purgatóriumból egyet) elemzi, kommentálja. A második részben tárgyalja Dante politikai teológiáját, jogelméletét, nagy műve forrásait, irodalomtörténeti és filozófiai kontextusát és hatástörténetét. A harmadik fejezetbe került a Dante-recepció legfontosabb 18-19. századi szerzői (Giambattista Vico, Saverio Bettinelli, Gasparo Gozzi, Ugo Foscolo, Giacomo Leopradi) Dante-értelmezéseinek bemutatása. Az utolsó rész Dante és Vico történetfilozófiájának utóéletére tér ki, főként a történelemszemlélet, a politikai és a tudományfilozófia vonatkozásában. A szerző nem mellőzi annak tárgyalását, hogy miben állt Dante és Vico gondolatainak relevanciája a maguk korában, tehát a 13. és a 18. századi olvasók körében. Nagy József nyolc évszázad európai irodalom- és filozófiatörténetének hozadékát mozgósítja az Isteni színjáték befogadástörténetének vizsgálata során; kiemeli a két szellemóriás, Dante és Vico szintéziseinek szellemi jelentőségét, azt a módot, ahogyan az utókort képviselő Vico fölfedezte a korábban megtagadott, elhallgatatott Dantét, és ahogyan elindította a mester kultuszát. Mindehhez hatalmas irodalom-, filozófia- és szellemtörténeti, teológiai és jogfilozófiai anyagot mozgósít, itáliai és angolszász vonatkozásban egyaránt. Az Ünnepi Könyvhét kiadványaként megjelent tanulmányfüzér a honi italianisztika jelentős alkotása, szakkönyvtárak állományába tartozik. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"