1989. június 16-án Nagy Imre és társainak újratemetésére sétáltunk, úgy tűnt akkor, hogy a magyar történelemben példátlanul derűs sétában lesz részünk. Elindultunk birtokba venni saját sorsunkat, szabadon, reményekkel, botladozva. Nehezen vettük észre, hogy néhányan másként értik a birtokbavételt, nem értik a szabadságot. A botladozó sétából menetelés, visszafordulás, hátraarc, masírozás és elbukás lett. Egy azóta jócskán megváltozott világrendben, sokkal kedvezőtlenebb körülmények között kellene újra útra kelni. A hazaszeretetből Magyarországot elhagyók és a kalandvágyból maradók csalódottságot érezhetnek az elszalasztott lehetőségek miatt. Magyarország mindig csak lesz, soha nem teljesíti be nagy reményeit. Vagy tanulunk hibáinkból, és mégis? A világ az izmos butáké, Kik hangulatban, hitben élnek, A magamfajta nyomorékok Csak vizsgálódnak és henyélnek, Annyi édes, szines hazugság Környékezi szegény szivünket, Mért nem vagyunk hivő buták mind, Éles szemmel vajon ki büntet Nyomorékokat, bennünket? Szamár hitben, dús hangulatban Másoknak lelke, teste épül, Minket vad kerubok űztek ki A hazugságok édenébül, Hitünk nincsen, hogy szebbnek várjuk A jövő percet, mint a tűntet S a mult örökre hal meg nékünk… Éles szemmel vajon ki büntet Nyomorékokat, bennünket? (Ady Endre: Éles szemmel, 1900) Gyengeségeink leltára bőséges, gyarlóságaink a gonosz hatalom el nem apadó forrásai. A diktatúra leghűbb támasza az alávetettek restsége a szembenézésre, a magabiztos áldozatot és a csendes kollaboránst a cselekvési alternatívák hiányának feltételezése tereli össze. Nehéz időkben botrányosnak tűnhet a választás szabadsága mellett érvelni, terhes belátni a nehezebb, kockázatosabb választások kihagyásának következményeit. Enyhíti a terheket a miért pont én felmentő kérdése, de a tragikus következmények közösek. A demokrácia rombolóinak mindig szükségük van szakmai segítségre, professzionális asszisztenciára. És mindig meg is kapják. Az újabb magyar autokrácia csalói gátlástalanul használták ki hiszékenységünket, a demokrácia, jogállam, emberi jogok, méltóság intézményeinek önfenntartó stabilitása dőre illúzió volt. Kár volt szó szerint érteni a jog uralmát. Mégiscsak emberek, nagyon is emberi akaratok, szándékok, mentalitások hatásai alatt hoznak szabályokat, írnak alkotmányokat, hoznak döntéseket. Kár volt szó szerint érteni a jogállamot. A hatalmi akarat könnyedén teszi a jogot és a jogászokat szolgálóivá. Csendes és szándékos cinkossá. De kár volt a tudomány és tudás szabadságában bízni. A tudomány, egyetem, iskola önmagától aligha válhatnak a szabadság őrzőivé. Munka lenne ezzel, erőfeszítés, önvizsgálat, kockázatvállalás, tanulás, állandó próbálkozás. A csalókkal leszámolni könnyebb lesz, mint a csalódásainkat kiheverni, és újra nekifutni a magyar demokrácia megteremtésének. Ez a könyv az ehhez szükséges munkára hív, olvasásra, gondolkodásra, megbeszélésre. FLECK ZOLTÁN (1965) jogász, szociológus, egyetemi tanár (ELTE). Kutatási és érdeklődési területe a demokrácia és jogállam elmélete, társadalomelmélet, jogszociológia.