Somlay Gizella nyugalmazott banki alkalmazott önéletrajzi sorozatának negyedik kötete jelent most meg. A Tiszaföldvári napló, 1951-1953 (201003199) családja kétéves deportálásának történetét beszélte el, az És azután... (201301303) című memoárban az azt követő történésekről olvashattunk, a Hogy kezdődött? (201402188) emlékezés cserepeiben a gyermekkor éveit idézte meg, míg a mostani írásai többségükben a közelmúlt történéseit, a huszonegyedik század eseményeit keltik életre. Bevezetőben, Sík Sándor költeményét megidézve, abbéli félelméről szól a szerző, milyen szorongással tölti el annak a lehetősége, hogy éveinek előre haladtával, egyszer csak elfeledi a szavakat, és nem képes többé az irodalom nyelvén szólni. Ám a kötet éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítja ékesen. A szerző ugyanis tökéletesen tudatában van a „szómágia” hatalmának, előző köteteinek olvasmányos stílusában tárja olvasói elé azokat az emlékforgácsokat, amelyek felidézik miként veszett el, hacsak néhány percre is, egy vásárban, 1940-ben, az 1968-as évre emlékezve, kislánya, Nóra kedves alakja kel életre, majd átvált az ezredforduló utáni események megidézésére. Ezekben a kaleidoszkóp ezerszínű üvegcserepeit megvillantó képekben már az öregedéssel járó napi gondok is megmutatkoznak (Műtőasztalon-utazás a csípőm körül, Mankók, ortopédusnál, Liza halála), ám a szeretetteljes sorok azt igazolják, hogy mindezt a szerző remek humorral és öniróniával képes földolgozni. „Teremtettem magamnak egy másik világot, az egyszerűség kedvéért nevezzük álomvilágnak” – írja ajánló soraiban, érdemes ebbe az álomvilágba követni őt, főként az idősebb korosztály tagjainak, mert az írásokból áradó életbölcsesség sokak számára szolgál megszívlelendő igazságokkal. Széles körű ajánlásra érdemes, a fekete-fehér fotókkal illusztrált kötet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"