A Rákosi-korszak legsötétebb idején és Tatabányán született Krulik Zoltán önéletrajzi ihletésű kispróza-füzére a születésétől az érettségit követő katonai szolgálatig idézi föl szerzője gyermek- és ifjúkorát. Első emlékei azonnal szívbemarkolóak, hiszen családját kilakoltatják, egy lehetetlen helyen kapnak egyetlen szobát. A nagyszülei veszik magukhoz, akik a város szélén, a Hetes-telepen, közvetlenül az erdő szélén laknak. A kisfiú itt rátalál mindarra, ami egy szép és kalandos gyermekkorhoz kell. Innét indul a szerző álom és ébrenlét határán megfogalmazott visszaemlékezése, amelybe természetes módon épül bele a gyermeki fantázia, az utólagos fölismerés, a régi olvasmányok élménye, az egykor hallott hiedelmek, legendák, akkori és mai, egymásra rétegezett tudása. A szerző fölidézi, miképp épültek a tudatába a kor valóságos és képzelt félelmei, akkor is, azóta is érthetetlen fordulatai. A hajdani kisgyerek ma szinte alámerül a maga élete apró-cseprő ügyeibe: ólomöntéssel jövendölnek, azon képzeleg, hogyan is nézhet ki a trafikos néni, akinek mindig csak az arcát látja a dohánybolt kis ablakán át. Pesten nyaralva látja Sztálin óriási szobrát a Felvonulási téren, a zuglói ház kertjében kiscicák gazdája szeretne lenni, és értetlenkedve hallgatja édesanyja intelmeit arról, hogy idegenektől ne fogadjon el édességet. Lassan megismeri az akkor még falusias Tatabányát, rendszeresen templomba jár a nagyszüleivel, akik elmondják neki, mekkora gazemberek a „komonisták”, hiszen „ónezsinór elveszik a másét”. Szedi a csipkebogyót és a somot, sokat kérdezősködik a nagyszüleitől, akik néha kerülik az egyenes választ. De azért megtudja, mi is volt az a Monarchia, mit keresnek orosz katonák Magyarországon, és ki volt a Biatorbágyi Rém. Pannonhalmára kerül a bencés gimnáziumba, ahol nagyszerű tanáremberekkel találkozik, és ahol egyre többet tud meg a világról. Majd a katonaságnál egészen másféle emberekkel ismerkedik meg. Krulik Zoltán helyenként csapongó, rapszodikus emlékidézésének olykor zenei ritmikája van, hiszen egy-egy témához visszatér, elbeszélése egyszer fölgyorsul, másszor lelassul, majd nekirugaszkodások (kádenciák) következnek. Bár a bekezdésnyi terjedelmű emlékmozaikok sora alapvetően időrendet tart, az író nem egyszer átugrik a jelenbe, és utólag fűz magyarázatot egy-egy hajdani emlékéhez vagy éppen olvasmányélményéhez. Ez a kissé töredezettnek ható szövegkorpusz az ’50-es évek elején született generáció akár tipikusnak is nevezhető élettörténetét, élményvilágát ábrázolja, ugyanakkor egy nagy művészi érzékenységgel és kifejezőerővel megáldott ember sajátos szerkezetű és hangoltságú memoárja, amely az Ünnepi Könyvhét kiadványa. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"