A felvidéki újságíró Élet írta történetek című sorozatának e második darabja három nagy fejezetből áll. Az első rész a Történetek címet viseli, ebben a múlt homályából fölrémlő alakok életének történeteit örökíti meg, hol lírai, hol dokumentarista, hol meg anekdotázó modorban. A hanvai temetőben járva fölidézi a bábaasszony Bráz Mihályné alakját (A bábaasszony); elbeszéli, hogy 1944 őszén Óbáston miként mentették meg egy sebesült orosz katona életét (A sebesült); ugyancsak háborús történet, egyben az emberi összefogás szép példázata a címadó írás (Az iglói levél). Pajzán történetet is előad egy olyan nőről, aki nem is olyan volt, mint amilyennek az emberek gondolták (A kiskapu). Farkas Ottó jó tollú elbeszélő, ám írásaiban nem ő viszi a szót, hanem az általa megszólaltatott emberek; az ő elbeszéléseik dőlt betűvel szedettek, így pontosan elválik az írói narráció és az oral history szövege. A Visszaemlékezések című fejezetbe interjúalanyainak szóban előadott vallomásai kerültek: egyszerű emberek beszélnek egyszerű szavakkal nehéz sorsukról, életük megpróbáltatásairól. Az almágyi Balázs Gizella elmeséli, hogy 1948 nyarán fáradtságtól megszédülve beleesett a cséplőgép dobjába, és még nagy szerencséje is volt, hogy „csak” az egyik karját veszítette el (A baleset). Számos háborús emlékezés is olvasható e részben, például a szerző szülőfalujába való dobfeneki Szó Sándor elbeszélése (Karácsony). Farkas Ottó, bejárva a gömörpéterfalai temetőt, egy-egy sír előtt eltűnődve idéz föl arcokat és hozzájuk tartozó életutakat (Sírhalmok). Az Élettöredékek című harmadik rész ugyancsak egyszerű emberek naplóiból, lejegyzett emlékeiből idéz néhányat. Hosszabb memoárt közöl a medveshidegkúti Magné Vincze Erzsébettől (Naplóm titkai), idézi a gömöri Beretkei Zoltán I. világháborús följegyzéseit (Egy gömöri vitéz naplójából). Tanulságos a Sőregen élő Legnár József memoárja, amely generációjának tipikus sorsútját jeleníti meg. A fiatalembert 1937-ben besorozták a csehszlovák hadseregbe, a csehországi Mladá Boleslavba került, majd 1938-ban, Felvidék déli sávjának visszacsatolása után – a többi magyar fiatallal együtt – leszerelték, hogy aztán 1939-ben a magyar honvédség hívja be Aszódra. Legnár Józsefnek volt alkalma összehasonlítani a két hadsereg belső viszonyait, ítélete szerint a magyar honvédségnél sokkal keményebb volt a fegyelem. De a történetének még nincs vége, hiszen 1942-ben újra behívták, és az orosz frontra került (Csehszlovák mundérból bakaruhába). Az archív fotókkal szemléltetett könyv -- amelynek szövege legnagyobb hányadában szóbeli emlékező vallomás lejegyzése, illetve írott memoárok, naplók közlése – a felvidéki magyarság életének közeli képét rajzolja meg dokumentarista módon és immár történelmi perspektívában. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"