Háborús időkben hallgatnak a múzsák – tartja a latin szólás (Cicero), ám egy bátor szír nő, Shurouk Hammoud lírai hangot ad érzéseinek, gondolatainak a hazájában tizenkét éve dúló borzalmas polgárháború közepette is. A költőnő valószínűleg kegyelmi állapotként, küldetésként éli meg az írást, a tehetséget. Verseiben a szívét követi, nem akar mindent kielemezni, megérteni, egyszerűen csak átéli mások és saját fájdalmát, elesettségét. A. Túri Zsuzsa költő, író, műfordító, tanár, az Ab Art Kiadó szerkesztője Hammoud költészetét tipikusan női irodalomnak nevezi kötetvégi elemzésében – persze nem az „anyatermészet-szerelem-bánat” szentháromságában alkotók és a „csajos” regények színvonalán értve: versei minőségi versek, gondolkodásra késztetnek, olykor életünk átértékelésére is. „Vigyázzunk velük, mert amellett, hogy felemelhetnek, le is húzhatnak félelmetes mélységekbe, bár igazgyöngyöt csak szédítő mélységekből lehet felhozni” – írja a kortárs költőkollegina.