A hazájában ismert német költőnek ez az első magyar nyelven hozzáférhető verses kötete, ám e bemutatkozó könyv nem könnyű olvasmány. Tudni kell, hogy Peter Gehrisch Kelet-Németországban született és élt, ám a ma Lengyelországhoz tartozó Sziléziából menekült családban született; filozófiát tanult, erősen vonzódik a keleti bölcselethez, filozófiai műveket is ír és fordít. Költészete is rendkívüli gondolatgazdagságot tükröz, verseiben a lírai ego, a saját élmény inkább a megszólalás személyességét szolgáló felhang az eszmék, ideák, bölcselmek, állítások, megállapítások, tézisek, leírások sokasága között. Olyan sűrűségű gondolatiság és utalásrendszer jelenik meg a versekben, hogy a fordító lábjegyzeteket fűz a művekhez; és azt tanácsolja, hogy minden verset legalább kétszer kell elolvasni: először a jegyzetanyaggal együtt értelmezve, utóbb már csak a lírai textus sodrását élvezve. Gehrisch miközben a körülötte látott világot értelmezi, aközben időnként magát, az értelmezőt is fölmutatja, mégpedig igen erős öntudattal: „Én / Maradok egyetlen főszereplőjük / Bár az emlékarcok forognak / Maradok csökönyösen az igazság apostola / Védtelenek védelmezője, egy szétmorzsolt társadalom / Trehányságaitól” (Jelzőzászlók, jelzőfények). Gehrisch szűkszavú költő, szinte prózai modorban, kissé szikár hangon közöl csaknem érzelemmentes tényeket, utalásokat; nem ábrázol, hanem kijelent, megállapít: „A feliratokért / Aggódó tudósoknak / Neveket nevezel. // Hiszel a / tapinthatóság / Kilépési engedélyében. // És állsz, mint egy tanuló, / A születésre várva, csendben” (Forrás-száj). Fogalmak, látványok, benyomások, messzire mutató utalások, tömör tényközlések – ezek mozaikdarabkáiból épülnek föl Gehrisch versei. Például így: „Egy villanás // Amint egy utazásban egy pillanat megvilágít egy / Kísérteties / Bombázást” (Fényszignó). A költő emlékezetében, gondolkodásában erős nyomot hagyott szülővárosának, Drezdának 1945. februári porig bombázása. A város újjáépülése számára máig a makacs életerő, a föltámadás, az újjászületés szimbóluma. Ezt a pozitív gondolatot éleszti, gerjeszti magában a jelenkori német társadalom gondjainak ismeretében (A jelenlét fénylése; Egy társadalom; A helyek, ahol meggörbülök; A város groteszk arcai). Egy-egy szóval, szintagmával, jelzéssel, utalással, szignállal szól a német nép múltjáról és jelenéről, gondolkodásáról, mentalitásáról (Az én sziléziai ablakomban; A német egyesülés napja). Szövegeiben olyan sok a távolra mutató utalás, az átvett, fölidézett ismeret, hogy a versek pontos értelmezéséhez csakugyan szükséges a lábjegyzetek átolvasása. Ugyanakkor költészetének vezérmotívuma a fény, a ragyogás, a világosság és a megvilágosodás: „Nyom vezet / A csillagok papírarcához / Hintó a Hold fényszórójához / Szentjánosbogár-villódzás a felhőkön át a baglyokhoz / A sötéten át…” (Az úti cél). Versnyelvének szavai, szófordulatai úgy hatnak, mint fényvillanások, fénycsóvák, amelyek együttese lassan-lassan láthatóvá teszi a költő glóbuszának legalább egy részét. Ám a fényekre sokszor árnyék vetül: a háborús pusztítás sötét emléke és a jelen megannyi bizonytalansága, zavara. Peter Gehrisch lírájának értelmezése, versmondatai jelentéseinek kibontása jócskán igénybe veszi az olvasó intellektusát és beleérző képességét, ugyanakkor a gondolati költészetnek egy olyan válfaját reprezentálja, amely a magyar költészetben nemigen fordul elő. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"