Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Előző kötetében (Túlélő történetek, 200912124) a holokauszt példáján keresztül foglalkozott a traumatikus történeti élmény ábrázolhatóságával és általában a múlt és az arról szóló elbeszélés problematikus viszonyával Kisantal Tamás irodalomtörténész. Legújabb könyve a történelem - irodalmi, filmbeli - ábrázolásának témájával, valamint a történetírással foglalkozó, 2009 és 2016 között folyóiratokban megjelent tanulmányokat tartalmaz, valamint egy további írást, amely most olvasható először nyomtatásban. Mint ahogy a szerző az előszóban írja, az írások azt vizsgálják, "hányféleképpen működik manapság a történelem, milyen szabályszerűségek, ábrázolási konvenciók, gondolkodásmódok, nézőpontok határozzák meg múltképünket - akár a tudományos intézeteken belül, akár azokon kívül, sőt akár a kifejezetten áltudományosnak tartott közegekben is". Az első írás a történelem nem narrativista elképzeléséről szóló gondolatokat fogalmaz meg, majd a történelem korszakolásával foglalkozó elméleti szöveg következik. A további írásokban a szerző vizsgálja a holokauszttagadás diszkurzív összetevőit, Ken Russel Ördögök (1971) című filmje kapcsán elmélkedik a történelem hozzáférhetőségéről, ismerteti a filmbeli és irodalmi Hitler-ábrázolások kulturális szerepét, az antiszemitizmus megjelenését vizsgálja Arthur Miller Gyújtópont (200103198) című regényében, valamint bemutatja a holokausztemlékezet egyik legfőbb szimbolikus figurája, Anne Frank alakjának színpadi és filmes reprezentációit. Az utolsó írás a Saul fia kapcsán a gázkamrák filmes megjelenítésével foglalkozik. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Kisantal Tamás (1975-)

Az élet tanítómesterei - Írások a történelem ábrázolásáról

Borító ár
2 500 Ft
Aktuális online ár
1 875 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kisantal Tamás (1975-)
ISBN
9786155497933
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
207 o.
Kiadó
Kronosz
Cikkszám
3001024078
Alcím
írások a történelem ábrázolásáról

Darabszám