Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Az Ars sociologia cím alatt előadások szerkesztett anyagát találja az érdeklődő. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, a Szociológiai Intézetben 2010-től, félévenkénti előadások formájában szociológusok vallottak, vallanak pályájukról. Ezeknek az előadásoknak az írott anyagát szerkesztette egy kötetbe Hidas Zoltán. Az előadások szervezői arra kérték az előadókat, hogy pályájuk ívének fölvázolásával arról valljanak, milyen érdeklődés hajtotta, motiválta őket, amelyek miatt, ezt a pályát választották hivatásul. Ennek szellemében a „vallomások” mindegyike egyfajta „ars poetica” megfogalmazásában is összegződik, „manifesztálódik”.Többek között olvashatók írások olvasáskutató szociológusok (Gereben Ferenc, Kamarás István) tollából, de a nem olyan régen elhunyt Hankiss Elemér, pályájára visszatekintő, magvas gondolati is teret nyertek a kötetben. A szakmában nagy nevet szerzett „páros” Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor a kultúra rejtelmeibe vezeti olvasóit, míg Losonczi Ágnes kutatásairól, pályájának ívéről számol be. Nagy J. Endre a jogtól a szociológiáig megtett útját mutatja be, de olvasható még többek között Kövér György, Kozma Tamás, Harcsa István, Beran Ferenc és mások tollából olyan, gazdag tartalommal megtöltött írás, amely a személyes indíttatáson túl, szélesebb perspektívában mutatja be ennek a tudományágnak a szépségeit. A kötetet „záróakkordként” két érdekes interjú (Berényi István: „Aki nem hagyja magát elveszni, csak az nincs elveszve”, Gulyás Gyula-Gulyás János: „Vannak változások”) és egy beszélgetés (Tomka József: „A szellemi szabadságot élhetem”) egészíti ki. Napjaink jeles gondolkodóinak szakmai programjai, az írásokban megfogalmazott különbözőségük ellenére is egy irányba mutatnak, hiszen sajátos eszközeikkel, mindannyian „az emberi lét gazdagságának megragadására törekszenek”. Értékes, gondolatgazdag kötet, amely a szakma számára valódi „csemege” lehet, szociológushallgatók megkülönböztetett figyelmébe ajánlandó, szakkönyvtárak anyaga. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ars Sociologia

Borító ár
3 700 Ft
Aktuális online ár
2 960 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789634141310
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
320 o. ; 23 cm
Kiadó
L'Harmattan
Cikkszám
3001021931
Sorozatcím
Ars sociologica ; 2063-5494

Darabszám