Az angol és a skót népmesék és mondák nem kerültek be úgy a köztudatba, ahogy például a Grimm testvérek által összegyűjtött német népmesék, vagy más európai népek - így a magyarok - mese- és mondavilága. Ennek alapvető oka az, hogy a kontinentális Európával ellentétben a Brit-szigeteken a tizenkilencedik században uralkodó nacionalizmus sokkal gyengébb volt, s nem tűnt fel az a fajta romantikus völkisch mozgalom, amely a nemzeti egység megteremtése érdekében a népi kultúra felfedezésére irányult volna. A néprajzi gyűjtések is sokkal később indultak el, mint más országokban, és a helyzetre jellemző, hogy az angol és skót népballadákat is egy amerikai tudós, Francis James Child gyűjtötte össze és adta ki a 19. század végén. Ennek ellenére, bár nagyon sok igazi kincs veszhetett el, fennmaradtak angol és skót népmesék és mondák, igaz sok csak többszörös áttétellel, sokad-kézből maradt fenn. Egyes történetek a kora újkori nyomdák által kiadott ún. chapbookokban jelenhettek meg, majd számos antikvárius, történelembúvár próbált összegyűjteni népmeséket, igaz, az ő munkásságuk nem annyira forrásközlésre, mint inkább a kivonatolásra, tartalmi ismertetésre szorítkozott, és nemcsak a néphagyományból, hanem a krónikairodalomból, építészeti emlékekből, sőt földrajzi nevekből is táplálkozott. Ilyen forrásokból gyűjtötte össze Charles John Tibbits is mese- és mondagyűjteményét, meglovagolva a késő viktoriánus kor tündérmese-divatját, és ez magyarázza, hogy formailag rendkívül különböző történetekről van szó. Az eredetileg 1894-ben megjelent, ötvennégy mesét és mondát tartalmazó gyűjteményből a most megjelenő magyar fordításba, terjedelmi okokból csak huszonnégy került be, ám úgy összeválogatva, hogy a magyar olvasó így is a lehető legszélesebb panorámát kaphassa a brit népmese- és mondaanyagból. A két nagy fejezetbe rendezett történeteket néhány esetben kisméretű fekete-fehér metszetek is kísérik. A kötet végén a fordító, Kiss Sándor értő utószavát olvashatjuk. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"