„És rájössz majd, hogy minden vers csalás, / mert megidézni nem tud szótlanul, / a kicsikart időtlen utalás / a sorok közt néma térbe hull” – e mottónak szánt sorokkal kezdődik az erdélyi költő válogatott verseinek gyűjteménye. Az eredeti, önálló kötetek sorrendjét tükröző fejezetek szemléletesen mutatják a Jánk-mű változó és állandó vonásait. Az utóbbiak közé tartozik, hogy a költő rendre egy konkrét képből indul ki, de szinte azonnal jelképi értelemmel ruházza föl a látszólag köznapi tereket, tárgyakat, helyzeteket. A leírás, az objektív helyzetrajz egy pillanat alatt többrétű, sejtelmes jellé nő: „Ravaszra görbülő tömpe ujjak -- / így fedi el előlem a valót. / Szándékok forgópisztolya. Vaktöltények. / Egyikkel egyszer eltalál valahol” (Az üldöző). Konkrétság és jelképiség dialektikájára épül a Jánk-vers, így volt ez már első kötete, az Álom a nyomokban (1994) darabjaiban is. Egy fénykép látványa, egy hegycsúcs mögötti alkony fénye, a „rácsos testű fák” látomásos képe, az „ablakok pár centis homálya”, a palánkra vetülő árnyék – valamennyi konkrétum és valamennyi megfoghatatlan impresszió, sejtelem, álomkép vagy érzés kifejezője. Jánk Károly versvilágában igen fontos motívum az álom, az árnyék, az alkony, a félhomály, a néptelen utca látványa; versei egy csupán körvonalaiban fölsejlő, derengő világ képeit adják, ezeket értelmezi, ezeket kommentálja a lírai alany, aki maga is sokszor beáll a képbe, hogy így tegye még megfoghatatlanabbá, még többjelentésessé. A Másvilág (1997) című kötet darabjaiban tovább épült, gazdagodott e versvilág; a konkrétumok és a jelképek kettős, egymást erősítő hatása dinamizálta verseit: „Csak sóból faragott szobrok ők / a napok fogai közé szórva. / Ha megjelennek testi valójukban, / nem lelnék helyük az asztal körül” (Az ősök). Így, magához következetes úton haladt a költő az újabb és újabb kötetek során (Ellenszél, 2003; Vadnyom, 2005; Ülni örökre, 2012), miközben pazar bemutatót tartott arról, hogyan képes a mondandóját folyton megújítani, és milyen mesteri módon bánik a különböző versalakzatokkal, a versprózával és a haikuval, a balladára emlékeztető, elbeszélő hatású költeménnyel és az ütemező ritmussal, valamint stílusát tekintve a lírai realizmus és a szimbolizmus ötvözésével. Kötetlen formákban éppen olyan hatásosan szólal meg, mint klasszikus alakzatokban és a legváltozatosabb prozódiával. Legutóbbi kötetéig (Öreg árnyék, 2014), azaz mindvégig megőrizte lírájának változatos formavilágát, verselésének konstans vonásait, kivált a konkrétság és a sejtelmesség, a kimondás és a jelzés dialektikáját. Ahogy egy versprózájában írta: „Egész életemben zsúfolt, homályos autókban ültem, amik száguldoztak velem, sokszor alig sejtettem, hová” (A parti ház). Jánk Károly válogatáskötete a kortárs erdélyi magyar líra magas színvonalának egyik mértékadó darabja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"