A pszichológiatudományon belül viszonylag későn, a huszadik század derekán kezdtek el foglalkozni a kreativitás jelentőségével, s akkor is úgy, mint a kognitív működés egy sajátos, a problémamegoldó képességgel és az intelligenciával szorosan összefüggő megnyilvánulási formájával. A témához való hozzáállás a közelmúltban változott meg: ekkor már megfogalmazódott, hogy a kreativitásnak többféle fajtája és számtalan megnyilvánulási módja, területe lehet, s hogy egy roppant összetett, kulturális, szociális és történelmi kontextusok nélkül értelmezhetetlen jelenségről van szó. Ez a fordulat nagyjából egybeesett a pszichobiográfia reneszánszával. Ez a módszer a századforduló környékén keletkezett, s erősen kötődik a pszichoanalízishez: az első analitikusok (köztük maga Freud) kiemelkedően tehetséges emberek személyiségét és munkásságát a tudattalan feltérképezésének tükrében vizsgálták. A narratív szemlélet a lélektanban egy időre háttérbe szorult, majd a nyolcvanas évek végétől kezdve ismét ráirányult a figyelem, ma pedig aktív eszköze a tudományterületnek, amelyet rendszeresen alkalmaznak a kreativitáskutatásban is. A jelen kötetben - amely az Imágó Budapest című folyóirat tematikus számának tanulmánykötetté öblösítése - csupa ebben a metszéspontban elhelyezhető dolgozat kapott helyet, három fejezetbe szerkesztve. Az első részben Heidegger, Hermann Ottó, Freud és Steve Jobs pszichobiográfiai elemzése olvasható. A folytatásban a művészi kreativitás megnyilvánulási formáiról olvashatunk, többek között olyanok élettörténetének a tükrében, mint Németh László, Katona József, Sík Sándor, Radnóti Miklós vagy Csáth Géza. A harmadik szakaszban górcső alá kerül Lesznai Anna és Gyömrői Edit kapcsolata, valamint Pina Bausch, szó esik a különféle traumatikus életesemények gyermekfilmes feldolgozásáról, valamint az élettörténet vizsgálatának a szerepéről a pszichológus képzésben és klinikai gyakorlatban. A szakkönyv a szerzők rövid bemutatásával zárul. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"