A Párizsban élő karikaturista, Jean-Pierre a felesége, Elise halála után egy esztendővel kezd magához térni lesújtottságából, gyászából, és barátaival táncmulatságon vesz részt. A kellemes estét követő reggelen kávét főz magának, mégpedig olyan kávéból, amelyet Alaszkában élő unokatestvére, Tim küldött neki. Hirtelen el is határozza, elutazik Alaszkába. Miután megérkezik a fővárosba, Anchorage-ba, autót bérel, és beutazza a nyári Alaszkát. Egy motelban összefut egy barátságos férfivel, akinek ősrégi, ám fölújított Ford T-modellje van; aztán találkozik egy vadőrnővel, aki megmenti a medvék támadásától. Bárkivel is találkozik, bárkivel beszélget, valahogy mindig a magyarok kerülnek szóba, hiszen a párizsi táncos estén ifjúkori szerelme arról számol be, hogy érettségizett fia magyar szakra jelentkezik a Sorbonne-ra, a Ford T-modelljét Galamb József magyar mérnök tervezte, a vadőrnőt meg Mary Patakinak hívják, majd egy helyen különös itallal kínálják, magyar gyártmányú Zwack Unicummal. De Jean-Pierre nemcsak hús-vér emberekkel találkozik, emlékezési során, álmában vagy féléber kábulatában rendszeresen társalog Elise-szel. Miközben bejárja az USA legészakibb tagállamát, sok-sok emberrel ismerkedik meg, legtöbbjükkel barátságot köt, számos sorsot ismer meg, sok kicsiny emberi univerzum tárul föl előtte. A beszélgetések pedig egészen messzi tájakra és időkbe kalandoznak el: az ókori Rómába, a 19. századi Oroszországba. A végén Jean-Pierre tudatában már összemosódnak a másoktól megismert történetek és a saját tapasztalatai, a maga álmai és mások emlékei, és mindeközben az író fölidézi a halott Elise alakját, aki idegenvezetőként Bretagne-ba kalauzolt egy turistacsoportot, amelynek két magyar tagja is volt, a Pécsről érkezett Borissza Attila és párja, Csenge, akiktől megtudjuk, hogy a kaliforniai borkultúra megalapozása is magyar embernek, Haraszthy Ágostonnak köszönhető. A regényben fontos szerepe van a halálnak, a túlvilágnak, a lélekvándorlásnak, az eltávozottakkal való kapcsolattartásnak, ám végül mégis győz az élet, mert amikor Attila és Csenge hazatér, kiderül, a fiatalasszony ikreket vár. A regény egyrészt az utazás, az úton levés regénye, másrészt az élet és halál közötti átjárás regénye, és nem utolsó sorban a magyar glóbusz regénye - hiszen az író elkalauzol a távoli Alaszkába, átjár élet és halál mezsgyéjén, és arról vall, hogy bármerre járunk a világban, a magyar szellem, tudomány, kultúra, teremtő tehetség nyomaiba botlunk. A regény nem csak abban az értelemben az úton levés regénye, hogy Jean-Pierre ide-oda utazgat, hanem abban a tekintetben is, hogy a főszereplő a lélek mélyére is utazik, élet és halál, valóság és álom között is ingázik. Szücs Imre Zoltán minden gyanús miszticizmus, transzcendenciát utánzó manír nélkül vall arról, hogy az ember sorsa kiismerhetetlen, még azok számára is, akik közelről ismerik egymást vagy éppen ismerni vélik magukat. És arra is tanulság ez a - szinte önálló elbeszélésekként olvasható - történet, hogy a valódi, a legmélyebb megismerés útja olykor az álmokon és a képzelet játékain át vezet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"