A negyven éve Magyarországon élő nagyváradi születésű Kőrössi P. József író, költő, a Noran Libro ügyvezető igazgatója és irodalmi vezetője legújabb kisregényének címszereplőjévé édesanyját (Ajuszi – vagyis, „anyuci”, a gyermeknyelv torzítása) tette. Amikor nyolcvanhat éves korában az akkor hatvanhét éves fiához (a szerzőhöz) költözött, ő mindent igyekezett szóról szóra lejegyezni. De hogy ennek szövege érthető legyen, a „fiú” keretnovellaként használta két, már közölt történetét, melyek „Anyu” ikertestvére, Etus többszöri látogatásának élményéből születtek. Így állt össze a kis kötet elbeszélése, ismétlődésekkel tűzdelve, de hitelesen, mintegy dokumentálva a fikciót. Kettejük kapcsolatát, a férfi és az „öregasszony” között fennálló távolságtartással jellemzi. „Soha ennyi időt nem töltöttünk együtt – kicsi gyerekkorom óta. És nem beszélgettünk ennyit soha, legfeljebb magzatkoromban, amelyre én nem emlékezem... Önként vállalt karanténunkban én soha, vagy csak ritkán kérdeztem. Eleinte nem beszélt, aztán napi egy-egy alkalommal ömlött belőle a szó. Mesélt és mesélt és mesélt a gyermek- és felnőttkoráról, anyjáról, apjáról, a bujkálásokról, a német és az orosz megszállásról, amit kilenc-tízéves gyerekként élt át, a házasságáról, a szüléseiről, a gyermekeiről, az unokáiról. Egyszer még az első dédunokájáról is. Mindent el kellett hinnem neki, mert minden története igazul hangzott, és a valóságról, az ő valóságáról szólt, még ha az ő – nincs rá más szó – ízes előadásában mese volt is” - írja Kőrössi.