A fiatal dán irodalmi életet meghatározó Rakel Haslund-Gjerrild történelmi és életrajzi regénye a korszakos dán festőt, Kristian Zahrtmannt állítja a középpontba. Az expresszionizmus előfutárának tekintett alkotó nem csupán a regény főhőseként jelenik meg, de alkotói szemlélete a regény prózapoétikai szintjét is meghatározza, ami, lévén Bogdán Ágnes kiváló magyar fordításában olvashatjuk a könyvet, kevésbé hozzáférhető közvetlenül a magyar olvasók számára, mégis a magyar szövegen is átsüt a nyelvi kifejezésmód erőssége, a képek vadsága és merészsége. A regény tehát a századforduló kulturális és szellemi áramlatait, valamint az átalakulóban lévő dán társadalmat járja körül, miközben az egzisztenciális kérdések sem maradnak ki belőle. Zahrtamann alakján keresztül ugyanis a szerző a homoszexualitást, az érzéki és intellektuális szerelmet teszi meg regénye egyik központi témájául. De mindezt a finom elhallgatások, ki nem mondott szavak révén éri el, utalásaival festi meg a korszak tablóját és Zahrtmann alkotói és érzelmi világát. A zsúfolt, metaforákban gazdag expresszív nyelvezet tehát e tekintetben is rokonítható Zahrtmann munkáival.