Az „ötvenes évek” művészettörténeti megítélésekor kézenfekvőnek tűnik az ironikus vagy moralizáló megközelítés, hiszen az akkor készült „szocreál” művek többsége ma már önmaga paródiájának hat. Nem véletlen, hogy pl. a korszak emblematikus festménye, Felekiné Gáspár Anni Füttyös kalauza bekerült a rendszerváltáskor elsőként megjelent magyar Playboy Galéria rovatába. Mindez egy olyan kor utójátékaként, amikor az államilag gerjesztett és szabályozott hurráoptimizmus légkörében egy politikai viccért bárkit elvihetett az ÁVH fekete Volgája. Most azonban a második világháború utáni másfél évtized művészetének higgadt, objektív értékelésére nyílik lehetőség a Corvina Kiadó nagyszerű könyvsorozatában. A két művészettörténész szerző a népszerű, de színvonalas ismeretterjesztés hagyományait felelevenítve, bőséges illusztrációs anyag kíséretében, egyetemes összefüggésekbe ágyazva dolgozta fel történelmünknek ezt a – több mint – különös epizódját. Bár a szocialista realizmus kialakulását, előképeit részletesen tárgyalják, és az utóéletét is felvillantják, mégis inkább az 1948–49 és 1956–57 közötti időszakra, az ortodox, ún. „rövid ötvenes évekre” koncentrálnak. Prakfalvi Endre és Szücs György elsősorban a szovjet mintákhoz igazodni igyekvő szocreál megnyilvánulási formáit, stiláris variációit elemzik, de azokat a műveket is vizsgálatuk körébe vonják, amelyek nem érdemlik meg a pejoratív minősítést. A korszellemet főként a festészeten, szobrászaton és építészeten keresztül közelítik meg, de az összkép érdekében kitekintést tesznek az iparművészet, a film, az irodalom területeire is. A jegyzetekkel, válogatott irodalommal, fogalommagyarázattal, képjegyzékkel és névmutatóval kiegészített kötet tökéletesen illeszkedik a sorozat eddigi munkáihoz, s talán azt is bizonyítja, hogy kellő történelmi távlat birtokában, valóban megérett az idő a Rákosi-korszak művészetének reális feltárására.