A délvidéki papköltő új kötete verseinek java részét a „végek vége”, a soknemzetiségű dél-bánáti kisváros, Fehértemplom ihlette, az a város, ahol Gozsdu Elek is élt, úgy érezve magát, mint akit élve eltemettek. Bogdán József azonban papi hivatásának színterét élete és hivatása ajándékaként fogja föl, ahol a szórványban élő magyarságot szolgálhatja. A kötet első ciklusában (Fehértemplomi képeslapok) a szerző a városka egy-egy részletét, épületét, szegletét, de leginkább sajátos, végvidéki hangulatát verseli meg: a Szent Anna-templom messzire hangzó harangszavát (Szent Anna-templom), az idős korára magára maradt, a lakásából évtizede ki sem mozdult sváb asszony szorongató magányát (Fehértemplomi sikoly); megénekli az itteni nyár és ősz sajátos, melankolikus hangulatát, az alkonyatot és a szürkületet (Fehértemplomi képeslapok). A versek mellett kötetében lírai hangszerelésű, melankolikus hangulatú jegyzeteket közöl a városkáról, a környező vidékről, az ide látszó hegyekről, Herczeg Ferenc emlékezetéről, papi szolgálatáról. Az írások alapján Fehértemplom a végvidék szinonimája, valamiképp az ódonság, a megállt idő, a leromlás, az elmúlás metaforája, mégis van ennek a városnak valami szerethető bája, otthonossága, ismerőssége, miközben aki itt él, folyton elvágyódik: „A Néra völgyében Rád gondolok, / Anyám, hisz hatvan éve… / Fiad itt van Fehértemplomon, / ha hallak, gyere el érte”. A Föld alatti repülőtér című ciklusban is folytatódik a városka életképeinek sora, benne az idős emberek bánata (Mise Fehértemplomon), a zsidó temető régi sírköveinek emlékeztető jele (Föld alatti repülőtér), az önfeledten játszó gyermekek és a komor történelmi emlékek kettőssége (Amikor köd borítja a várost; Fehértemplom 1944). A város költői rajza mellett Bogdán József drámai erővel állít emléket nevelőanyjának (Az első győzelem; Nevelőanyám megszépülése), akinek dühében, őrjöngésében is meglátja az élete fájdalmait nehezen viselő asszony szenvedését, a szélsőséges érzelmi reakciókban is fölfedezi az isteni szeretet szikráit. A költő úgy tartja: a szenvedés a megigazulás útja, a szenvedés elviselése megtisztít. Bogdán József lírájában nagyon sok a tárgyszerű valóságelem, műveit jellemzi a pontos leírás, a hangulatok találó megjelenítése, ám a csaknem szenvtelen ábrázolás közben rendre fölbukkan az érzelmi gazdagság kifejezése, az olykor szemérmesen takargatott érzés, a szeretet hatalmának finom hangú dicsérete (Haikufüzér). Bogdán József nem a kegyes-áhítatos irodalmat műveli, nem a szeretet himnuszait írja, hanem a valóság konkrét részleteiben, az emberi lét mozzanataiban mutatja föl a lélek értékeit, a jellem erejét, a szeretet hatalmát, a hűség emelkedettségét, az erkölcs parancsát, miközben tudja, az életben ott van az ártó szándék, ott lappang a gonoszság is: „A szavak néha kövek, roncsolnak, / felvérzik a gyenge bőrt és a szívet. / A seb begyógyul, de a testen kígyózó / ronda forradás örökre megmarad” (A szavak néha kövek). A szabad versben, versprózában és kötött formákban egyaránt járatos költő különös hangulatú versvilágot teremt: a világ végén élve, a földi lét bajait tapasztalva látja meg és fejezi ki a földi és a földöntúli szeretet hatalmát. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"