A történész szerzőhármas azt az egyszerűnek látszó kérdést teszi föl: ki volt Nagy Imre miniszterelnök? A kötet bevezetőjében azonnal válaszolnak is: egy kommunista politikus, aki egyáltalán nem volt forradalmár, csupán reformelképzelései voltak, de azok is csupán a szocializmus rendszerének fönntartását, megmentését szolgálták volna. Nagy Imréből forradalmi mártírt Kádár János csinált, amikor kivégeztette. A halála teremtette meg a mártíromsága mítoszát; a kádári megtorló politika kötötte össze a kommunista Nagy Imre alakját a forradalommal és a szabadságharccal. A bevezetőben kimondott axiómát a szerzők három tételben bizonyítják. Az első rész (A snagovi tükör) Nagy Imre és társai 1956. november 23-a és 1957. április 14-e közötti romániai fogva tartásának részletes, elemző bemutatása. Ennek tanulságos ellentmondása pedig nem egyéb, mint hogy miközben Nagy Imre érezte, hogy az idő múlásával mindinkább romlanak a politikai pozíciói, aközben az októberi események „hű és pártos marxista feldolgozásában” bízott. Vagyis a volt miniszterelnök a haláláig elkötelezett kommunista maradt. A második rész (A Nagy Imre-per és a jogi környezet…) a per tüzetes bemutatása; ennek summázata pedig nem egyéb, mint hogy a jogi eljárás voltaképp tárgyalásnak mímelt gyilkosság volt. Ennek az elvi alapja pedig az a marxista gyakorlat volt, hogy a baloldali elhajlás megbocsátható vétek, a jobboldali megbocsáthatatlan bűn.